Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-03-01 / 3. szám
vivőkre és zászlóhordozókra. Ma abban a szerencsében van részünk, hogy a zenei forradalomnak egyik leghivatottabb zászlóvivőjét üdvözölhetjük körünkben Darázs Árpád személyében. Most övé a szó. Philadelohia ÚTKÖZBEN Olvastam valaha—még mint diák— egy régi kinai költő dalát. Idegen szálláson volt, egymaga; és padlóján a hold fehér hava. S ahogy tűnődött néma fekhelyén, némán ragyogott mellette a fény. S szobára, tájra oly nagy csend borult, hogy a költő bus szive elszorult. Évek múlva megszálltam, valahol, ut közben. Kint erdő, vad és komor. S a hold egyszerre szobámba sütött s a régi dal megint szivén ütött. Rettenetes volt az az árvaság. Akkor értettem meg költőm dalát. Magány vett körül, idegen szoba; és a padlón a hold fehér hava. A ház, az erdő s néma fekhelyem némán ragyogott s hallgatott velem. S megéreztem, mig a fény ellepett, lassan hogy hat ét szellem szellemet. Hogy népek, puszták s tengerek felett varázs hogy köthet össze lelkeket. A költőnek rég nem volt nyoma sem, de szive sebét érezte szivem. Közös jaj sirt, közös, könnyes beszéd... S megszoritottam elporladt kezét. Jaroslav Vrchlicky (cseh költő, 1853-1912) Szabó^Lőrinc müforditása, megjelent A világirodalom legszebb versei-ben (^p. 1966) 14
