Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-01-01 / 1. szám

1

Mindenki az ablakra meredt és^bámultuk az antennákat.

Mig valaki meg nem jegyezte, észre se vettüks

—Szemerkél az eső.

Úgy látszik, mégis igaz, hogy itt vagy köd van^vagy esik az eső.

—Annyi baj legyen. Majd veszek egy nylon esőkabátot.—A hangsúly azon volt, hogy nylon.

Londonban, amiből egyébként csak vasutmenti füstös, öreg épületeket láttunk, az egyenruhás nők lemaradtak tőlünk. Köztük Mrs. Tibbs is. Az ablakon kihajolva, búcsút intettem neki, de úgy tett, mintha nem vett volna észre. Könnyű táskájával a kezében, magát kihúzva, szapora léptekkel ment a kijárat felé.

Hednesford a háború alatt katonai kiképző tábor volt s a háború után elhagyatottan állt. A hatóságok menekült-elosztó központnak rendezték be. Állomása a dunántúli vicinális megállókra emlékeztetett.

Pirkadt.

Nyirkos, hideg idő volt s az emberek a hosszú utazástól, az álmatlanságtól kimerültek, ingerlékenyek voltak. Az álmukból felvert gyerekek nyügösködtek, sirtak. A családok körülrakták magukat a^bőröndjeikkel, mintegy jelképezve, hogy az eddig összefolyt, egymásra utalt közösségi szakasza sorsuknak lezáródott és megkezdődött egyéni életük. Az autóbuszokra való felszállás tipikus pesti hangulatot idézett. Az emberek úgy tülekedtek, mintha fontos, időhöz kötött tárgyalásról késnének le.

A barakkfaluban mindenki megkapta a szobaszámát. Az útvesztőkben az elvesző és ötletesen visszatérő számozást figyelve, végü'lis megtaláltam a szobámat. Illetve a priccset, a lóistállókra emlékeztető, boxokra osztott helyiségben, ahol az ember feje és lába kilátszott. Valóban fáradt fejemet végre lehajthattam. A harmadik vagy negyedik boxban tőlem valaki fulladozva köhögött. ^Annyira elkinzott voltam, hogy már semmi sem zavart. Mint akit tarkón vágtak, úgy zuhantam az eszméletlenségbe.

Déltájt lehetett, amikor felébredtem. Ezt nem az órámról állapítottam meg, hanem a kiabálásokból.

—Gyertek már S Lekésünk a kajáról.

—Sag schon.

—Mi lesz ma az ebéd?

—Mit tudom énS Faggyú ize lesz és grévivel van leöntve.

—Vagy halszaga van és grévivel van leöntve. Választhatsz.

—Cöö . . .—utálkozott valaki.

—Szerencsére marmelád is van az asztalon. Lekváros kenyeren élek, amióta ebben a rohadt lágerban vagyok.

—Ne pofázzatok annyit. Gyerünk.

A bőröndből előhalásztam a reggeli tisztálkodáshoz szükséges dolgokat. Mint akinek^minden csontját összetörték, úgy vánszorogtam a fürdőszobába. Az ajtót kinyitva, visszahőköltem. Latrinabüz vágott orron. Lélegzetemet visszafojtva, a tócsák közt a mosdóhoz tornásztam magam. A csapot megeresztettem és vigyázva, hogy a kagylóhoz hozzá ne érjek, ugy-ahogy megmosakodtam. Mig törülköztem, a falakról bevezetést kaptam a táborélet pszichológiájába. A névtelen költők az Angliával kapcsolatos benyomásaikat általában és a táborról, az angol kosztról és a nőkről való magánvéleményüket különösen, közölték a nyájas olvasóval.

Az ebédlőbe késve érkeztem. Már csak teát kaptam. Husz-harminc ember lézengett az óriási hodályban. Azok is beszélgettek és teáztak. A gőzös, ételszagtól súlyos levegőben nem volt nehéz kitalálni a domináns illatot. Birkafaggyuí Egyszerre elmúlt az éhségem. Egyéb-9