Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-01-01 / 1. szám
—Alice Duer Miller—mondta. —Szép. —És igaz. Ha Londonban jár, keressen fel. Azzal elfordult, jelezve, hogy menekült-minőségemben nem akar velem többet találkozni. A hajóról a vámépülethez tereltek bennünket, ami sokkal inkább festett dohányszáritónak mint hídfőállásnak Európa felé. Rámpákon keresztül, a kézitáskák, csomagok súlya alatt roskadozva, lassan kígyózott a sor az angol hivatalos közegek felé. Valaki mögöttem félhangosan magyarázta:--Figyeld meg. A pali bemondja a nevét, átadja a követségen kapott iratokat. Senki egy büdös szót nem szól hozzá. Az egyik angol—látod?--egy könyvbe lapoz, megnézi, hogy a pali neve szerepel-e benne. A Szabad Európa nyilvántartásba vett mindenkit, aki behódolt a komiknak, A pipás angol—látod?—megbiccenti a fejét. A pali mehet. Lepecsételték az iratait. Meglepő, hogy ezek a pesti fiatalok mi mindent kinyomoztak. Honnan szerezték az értesülésüket? Egyáltalán, kinek jutna eszébe megérdekiődni, hogy a befogadó ország milyen szempontok alapján őrzi ellen a menekülteket? Bennem például fel sem ötlött a gondolat, hogy az angliai hatóságok lenyomozzák előéletemet. A Fehér Könyvben nem szerepelt a nevem, tehát megkaptam a pecséteket. A vonaton zsibvásári hangulat fogadott. Az emberek felszabadultak voltak. A feszültséget, a lappangó gyanút, hogy valami közbejöhet, feloldta a pioás tisztviselő fejbólintása. Szerelvényeinket ellepték a doveri presbitériánus egyház nőegyletének a tagjai a papné vezetésével, és traktátusokat, süteményt osztogattak. Magyarjaink a süteményt megették és a vallásos nyomtatványokat, amik egyébként is angolul voltak Írva, eldobták. Sötétedett. Az egyik kísérőtől megtudtam, hogy Hednesfordba visznek bennünket. Ott 'lajstromozlak, iratokkal ellátnak mindenkit. Akinek rokona él Angliában és meghívása van, az a számbavétel^után^elhagyhatja a tábort. A többit lágerba irányítják, aho'1 lakást, élelmet, sót zsebpénzt is kap, mig állást szerez magának. A kontinensen az emberek csendesek voltak. Most a vonat visszhangzott a nótázástó'l. Már éjfél körül járt^az idő, de senki nem akart aludni. Aki nem énekelt, az terveket szőtt. —Londonban eszpresszót nyitok—mondta egy fiatalasszony. —Majd pont maga fogja megtanítani az angolokat feketézni. Tudja maga, hogy mennyibe kerül egy márkás olasz presszógép? Kétháromszáz fonts Honnan szerzi a tőkét?—Egy idősebb, a kereskedelmi világban nyilván járatos férfi mondta ezt. A nő arca elborult. —Akkor valami standdal kezdek. Ahhoz nem kell befektetés. Kolbász, virsli, ez-az. —Tudja, mit esznek ezek? Fish and chipset. —Az mi? —Hal. Közönséges tengeri hal. Meg krumpli a la zabpehely. —Gyárba pedig nem megyek. Egy frásztí Maga könnyen beszél. Magának Angliában megvannak a kapcsolatai az IMPEXen keresztül. —Sokra megyek velük. Itt állok egy fillér nélkül. A fiatalember, aki az ablaknál ült, lelkesen magyarázta: —Figyelitek? Minden házon van antenna. Van, ahol kettő-három is. Az biztos, hogy az első keresetemből televíziót veszek. Nézd! Ez aztán az életszínvonal. 8
