Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-12-01 / 10. szám
Ludányi Andráss •• ,. . ■.. PARTIZÁNOK, DÁKOK ÉS MAGYAROKs " ; . . ■ Középeurópai mitológiák és a Magyarság jövője 1973 májusában lesz 81 éves Josip Broz Tito. Jugoszlávia sorsa szorosan az ő életéhez kapcsolódik. Nagyon valószínű, hogy Jugoszlávia jelen államrendszere és politikai függetlensége nem fogja őt sokkal túlélni. Ez mindannyiunkat gondolkodóba kéne ejtsen, mert népünk nem elenyésző részének sorsa is közvetlenül érintve lesz; az ottani több mint félmillió délvidéki, horvátországi és szlovéniai magyar jövője forog majd kockán. De ha a messzebbmenő következményekre gondolunk, akkor azt is mondhatjuk, hogy egész Középeurópa népe érezni fogja majd a Tito halála után várható változásokat. Megfigyeléseimet főleg a nagytávlatú fejleményekre fogom fordítani. 1 Nem akarok közvetlenül a boncoló asztal mellett állni Jugoszlávia teste fölött—mint saskeselyü, hogy vajon melyik rész (földrajzi darabka) jut számomra--hanem, inkább azt szeretném megvizsgálni, hogy Jugoszlávia bukását, vagy jelen rendszerének várható halálát milyen betegség okkozza és hogy ez járványos-e, és hogy gyógyitható-e ? Tito Jugoszláviája a második világháború szüleménye. Igaz, több európai kommunista államrendszer szintén a háború szülötte, de Jugoszlávia sok szempontból mégis unikum. Elsősorban azért, mert többnemzetiségű állam. Nyíltan vallja, hangoztatja, hogy a délszláv népek szövetségi köztársasága, ami a Szerb-, Horvát-, Szlovén-, Makedón-, Bosznia-Hercegovina-, és Montenegró-i köztársaságokból tevődik össze. Abban is különbözik a többi környező nemzeti államoktól, hogy a nemszláv kisebbségi lakosságnak is biztositja népi kultúrája fejlődésének lehetőségeit. A Szerb köztársaság keretein belül, például a Vajdaság-i és Kosovo-Metohija-i tartományok politikai szervei a magyarok és siptárok (albánok) valamint más nemzetiségek kultur és gazdasági életében fontos szerepet játszanak. Ezen a szinten, a nem-szláv népek is képviselve vannak az állami-közhatósági szervekben. Ez meg is látszik a^vajdasági magyarság szabadabb lehetőségeiben, mind kulturális mind más téren, ha összehasonlitjuk akár a romániai, csehszlovákiai, kárpátaljai vagy burgenlandi magyarjaink sorsával. Ellentétben a két világháború között tengődő Jugoszláviával (mely Nagyszerb egyeduralomra volt alapozva) a titói Jugoszlávia igazi többnemzetiségű állammá fejlődött, amiben a kisebbségi nemzetiségek több lehetőséggel rendelkeznek, mint akármelyik más államrendszerben amely kelet-Középeurópában létezett a török hódoltságok ideje óta (a jelen Magyarország kivételével, amely nem több-nemzetiségi állam). A titói Jugoszlávia egyedül, majdnem pisztrángként—és nem kétségtelen,’ hogy nagyrészt megmaradási esélyei miatt—úszik Középeurópában a nacionalista ár ellen. Mért fontos számunkra, magyaroknak, Jugoszlávia több-nemzetiségű államrendje? Erre a térség nemzetiségi statisztikai változásai adnak választ. Ha összehasonlítjuk kelet-Középeurópa nemzetiségi keresztmetszetét a második világháború előtt és után, akkor szemünkbe tűnik az a tény, hogy a francia forradalom torzszüleménye, a nemzeti-állam ideálja, közelebb jutott az általános megvalósuláshoz. Nézzük csak meg közelebbről az adatokat, hogy mit mondanak azok nekünk Jugoszláviáról, Xelet-Középeurópáról, és a magyarság jövőjéről. Amint megjegyeztem egy másik kis tanulmányomban ("Illuziómentes 21
