Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-12-01 / 10. szám

Ls itt kezdődik karrierjének az a része ami jellembevágó s amiért őt Mr. Kunénak nevezem, mert nem tartom magyar, sőt egyáltalán morális szempontból helyesnek az eljárását. Ugyanis egy Iíihalovits Géza nevű, volt szabadságharcos honvéd kapitány barátja felkérte Kunét, hogy "összeköttetései" révén kézbesitse kérvényét Lincoln elnök kezéhez egy katonai csapat megalakításának engedélyezésére.

"Másnap reggel"—irja Kuné emlékiratában-- "én és Knobelsdorf megjelentünk a tábornok lakásán, aki elvezetett a Fehér Házba, hol akkor már nemcsak az előszoba, hanem a folyosó is tele volt az északi államok kormányzói, szenátorai és képviselőivel. Akik csaknem mind az általuk alakított önkéntes csapatok—ezredek--felajánlása érdekében várakoztak az elnökre. Most már csak az volt a kérdés, hogy miként juthassunk mielőbb az elnök elé."

"Mikor annyi magas állású államférfi várakozik kihallgatásra, tudtam, hogy a belépők sorrendjét Hay elnöki titkár kezeli. Azonnal beküldtem hozzá névjegyemet. Pár perc múlva Hay megjelent az ajtóban és szívélyesen felszólított, hogy lépjünk be. Amikor Mr. Arnold vezetésével beléptünk a szobába, Hay azonnal a szemben levő ajtó felé mutatott, mintegy biztatva a belépésre. Un és Knobelsdorf osztrák vadásztiszti egyenruhánkban elég jó benyomást keltettünk mindenfelé."

"Ln valósággal meghökkentem, mikor megpillantottam az elnök igen kimerültnek látszó hatalmas alakját .... Sohasem észleltem egy embernek megjelenésében ilyen gyors változást. De csakhamar elűzte ezen gondolataimat Mr. Arnold, amikor bemutatott az elnöknek és a pénzügyi államtitkárnak ezen szavakkal; Knobelsdorf ezredes és Kuné őrnagy, mint az általuk alakított amerikai-német ezrednek küldöttsége jelentek meg, hogy a kormánynak felajánlják az ezredet. Én pedig azonnal átnyújtottam az elnöknek Írásbeli folyamodványunkat, melyet már egyszer visszakaptam a hadügyi államtitkártól. Lincoln belepillantott a kérvénybe és ezt mondá: 'Ln úgy látom, hogy ‘Cameron nem fogad el több katonaságot. Tartok tőle, hogy az én befolyásommal sem segíthetek kérésük teljesítése^ érdekében. Különben is már 75.000 emberünk van a csatatéren s ha mi még többet is elfogadunk, képtelenek leszünk őket táplálni.' Ln bátorságot vettem magamnak és körülbelül ezeket feleltem: 'Elnök úri On azt mondta, hogy 75.000 katonája van már a csatatéren. Engedje meg kérem, hogy őszinte válaszára megjegyezhessem, hogy a forradalom legyőzésére még néhányszor 75.000 katonára lesz szükség. Ami pedig az élelmezést illeti a mi Illinois államunk mezői annyit termelnek, amiből egy millió katona bőséggel élhetne meg.'"

"Gondoltam, hogy e merész felelettel talán hibát követtem el s egy pillantást vetettem Chase és Banks tábornok felé. Azok éppen helyes lőleg intettek egymásnak. Lincoln pedig nyugodtan odafordult Hay titkárhoz és átadta neki a kérvényünket e megjegyzéssel: 'John, csatolj e folyamodványhoz egy rendeletet a hadügyi osztályhoz, hogy ezen ezredet fogadja el.' . . . Mindenesetre nagy befolyással volt Lincolnra^az én kijelentésem, hogy a háború még csak most fog kifejlődni és óriási méreteket ölteni."

Mikor a 2É. ezred megalakult a tisztikarba Hecker Frigyest ezredessé, Kunét őrnaggyá nevezték ki, de Knobelsdorf helyett a magyar Mihalovits Gézát választották alezredessé. "Engem ez az igazságtalanság annyira felizgatott,"—emlékezik vissza Kuné—, "hogy felkerestem a Chicago Press és a Tribune szerkesztőségét és a nyilvánosság előtt

15