Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-10-01 / 8-9. szám

ecet is kéne, meg egy seprű is, ha nem drága, kenyér is kellene, mert egy sorkolatnyi sincs már odahaza. No, tán ád még hitelt Darkó Bözsi, van neki elég . . .. Még kocsmája is a Szövetkezethez.

Betoppant a boltba. Örült, hogy sokan vannak, mert igy majd többen ^hallgatják öt. Mert erre büszke volt ám Lidi néni. Mikor aztán a kérdő pillantásokat magán érezte, elfelejtette, mit is akart vásárolni.

—No ez is megjárta szegény! . . .—bökte ki végre és még köszönni is elfelejtett a nagy igyekezettől. Leste a hatást a nép kiváncsi tekintetén.

—Ugyan ki? Mondja hát! —kérdezték többen is. ..

^—Hát nem tudnák? . . . A Sala Domokos! . . •—Es bár meg volt győződve, hogy ugyan honnan is tudnák, de azért csak megkérdezte, hogy annál jobban érezze a sajátmaga fontosságát.

—Csak nem a ^Sala B0ldizsárné fia?!— képedt el Dyrk<5 Bözsi.

—Abbizö. Bévette magát az Áradatosbai . . .—S ahogy ezt büszkén kivágta, érezte, hogy a hideg végigszalad az orcáján a hatástól. --Biz az béugrott.! . . •

—No, szegény anyja . . •—sajnálkozott Köllo tanitó uram. Kár volt érte, mert jó ember volt szegény. Meg fiatal is még. Csak Szentgyörgykor volt huszonhat éves. Oda most az anyja egyetlen reménysége . • . Uramisten, de kiszámíthatatlanok útjaid • . . Hát ez is elment ... A község temeti majd, mert Salánénak ugyan semmije sincs, csak az a tenyérnyi kertje, meg két jércéje. Majd eltemetjük szegényt . » •

^—Kit akar kend eltemetni, tanitó uram? . . .—csodálkozott Lidi néni. —Nem holt az meg, ki mondta? En ugyan nem!

—Minek terjeszt akkor hát kend rémhíreket?! Már megint kezdi-é?

—Ha nem hagyják kendtek kibeszélni az embert! En csak azt mondtam, hogy beugrott.

—Akkor hát nem nyuvadt bé a vizbe?—kérdezte Darkó Bözsi.--Nem a'!

—Akkor hát kihúzták. No hála Istennek. Aztán mért vette bé magát az Aradatosba? Csak nem volt szerelmes? . . .—kérdezte Bözsi óvatosan.--Ott ólálkodott a Sándorfalvi nagyságos ur kastélya körül, aztán hát a kisasszony . . .--Ugye mondtam, hogy a kisasszony van a dologban!—kiáltotta Tóásó Gergelyné, a harangozó felesége, pedig nem is mondott semmit, legfeljebb gondolta.—-Minek is néz szegény legény úri kisasszonyra?! Nem való a szép lány szegény legény mellé . . .—és kárörvendve pillantott Darkó Bözsire.

—Ne mondjon kend ilyet! Mi köze lenne Domokosnak a kisasszonyhoz?

—így mondta^kend, Lidi néni, hogy miatta vette bé magát.

—Mondta az ótott nyúl, nem én. Várja meg elébb, mig elmondom. Mért nem hagyják kibeszélni az embert? Mert tudja meg, nem a kisasszony miatt ugrott bé, hanem a kutyája miatt, na 2 . . .--No a bolond! Ennyire szerelmes lett volna? Hogy megnyerje a női szivet, még a kutyájáért is képes kockára tenni az életét! . . . No, a mi fiatalságunk ugyan nem volt ilyen bolondos. Még ilyet! Még hogy a kutya után vess bé magát valaki a vizbe . .

—Ki mondta?—méltatlankodott Lidi néni.—En ugyan nem! Mert tudják meg, nem is a kutya után vette bé magát, hanem a kutya elöl!

—Elöl-é? Aztán minek?

23