Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-10-01 / 8-9. szám

A KÖLTÉSZET SZEREPE A MAI VILÁGBAN (Krystina Nastuienka beszélgetése Zbigniew Herberttel, a mai Lengyelország leghíresebb lírikusával.)

NASTULENKA* Múltkori hosszabb, világjáró útja Barbár & kertben cimü esszégyüjteményét eredményezte. Remélhetni-e, hogy mostani, többéves külföldi tartózkodásából ismét könyv születik, melynek alapjául uj tapasztalatai, belátásai szolgálnak?

HERBERTS E pillanatban is az írástól tart vissza, a legbájosabb módon.

N.í Útleírás lesz?

H. s Nem.' Általában minden, amit látok és olvasok, behatol a tudatomba, ott étformálódik, s végül esszé keletkezik belőle, mondjuk az etruszkokról vagy a krétaiakról, akikre mint mai ember reagálok, aki újságot olvas és akinek fogalma van a világ sokrétűségéről. A Barbár után szememre hányta egyik kritikusom, hogy esztétizálok, hogy tortát sütök, nem kenyeret. Ám a cukrász is pék, csak sokkal képzettebb.

N.s Tehát megint expedició készül a múltba?

H. s Nagyon szépen mondja* expedició. Küzdelmekkel teli kutatóut, nem^kirándulás. Nálunk divatos az a meglehetősen együgyű felfogás, mely szerint azok, akik a múltról Írnak, a jelentől^menekülnek. Ez persze nem igaz, mivel a kultúra—az általános véleménnyel ellentétesen—nem örökölhető valami, mint Nagymama házikója vagy egy ezüstóra. Az embernek újjá kell teremtenie önmagában, meg kell birkóznia vele, tudatosítania kell. És mindez épp oly értékes és nehéz, mint a jelennek az ismerete. Min-fe minden grammatikában, a kultúra grammatikájában is van a jelen mellett multidő is.

N.* Mostani útja hova vezette?

H. * Egyéves ausztriai látogatással kezdtem. Azután egy-egy évet töltöttem Franciaországban, az N.Sz.K.-ban és végül az Egyesült Államokban, ahol tanárként működtem. A nyugatnémet tartózkodást Kari Dedeciusnak köszönhetem. Igazán páratlan ember, a lengyel kultúrának fáradhatatlan támogatója. Kevesen tudják, hogy foglalkozásból biztosítási ügynöki irodalmi munkásságát kedvtelésből űzi. Eddig kb. harminc lengyel müvet fordított le és sokat ki is adott.

Ami Ausztriát illeti—sok szempontból örvendek annak a lehetőségnek, hogy ebben az országban tölthettem egy esztendőt. Elsősorban mert alkalmat nyújtott arra, hogy elmélyítsem az ismeretét^annak a nyelvnek, mely második anyanyelvem, s hogy közelebbről megismerkedjem ennek az országnak a kultúrájával, melylyel a családi hagyomány egybeköt. Családom angol származású ugyan, de Ausztrián keresztül került Lengyelországba, pontosabban Lengyelországnak abba a részébe, melyet akkor Galíciának hívtak. ^Dédnagyapám, aki egy kutya szót sem tudott lengyelül, angoltanár volt. Unokája--Edesapám—már légiós volt és hazafi, minthacsak a Piásztok kora óta itt éltünk volna. ;

N. * Ha az ember külföldre utazik, megvizsgálja, megismeri önmagát, hazájához fűződő érzelmeit és kapcsolatait.

H. * Igen. Az ember összehasonlítja magát a világgal,^ami mellesleg összefügg a magunk jelentéktelenségének az érzetével. Eszembe jut,^ mennyire megrázott annak a felfedezése, hogy a franciák nem ismerik Mickiewicz és S-towacki költeményeit. Egészében véve