Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-09-01 / 7. szám

■pett.a bárba.

Jellegzetes japán hangulat fogadta. Sejtelmesen csendes, imbolygó hangzású keleti zene. Coliin sok filmet látott, és olvasott is egy keveset Japánról. Ezek az ismeretei most mind testet öltöttek itt egy pillanat alatt. Volt már itt egyszer Sybillel, de most mégis^újszerűnek tűnt minden. Most jobban megnézte a berendezést és az egész termet.

Ugyanarra a helyre ült, a bárpulthoz, mint akkor, és az ital amit rendelt szintén ugyanaz. Ichiban. Akkor ugyan Hokkaido Honeymoon-nal kezdték, de most nem akart azt inni. Egyedül . . . ? A honeymoon neki már elmúlt. Sybillel múlt el, s egyáltalán úgy érezte Sybillel együtt minden^elmúlt ami jó, szép és amitol boldognak lehet lenni.

Két keze közé fogta az öblös poharat, s a p'lesztik csövön át szívott néha az italból. Az Ichiban különleges ize szétáradt a szájában. Nagyon erős, 151 fokos jamaikai rumból keverte a kis japánba piJ.lt ^mögött. Coliin elmerengett a válla fölött a bárpult hátsó részén lévő, rejtelmes színekben játszó, makett vizesés felé. Ezt is megcsodálták már Sybillel. A kis japán csodálkozva nézte Coliin kifejezéstelen, semmibe meredő szemeit. Hozzá, volt szokva mindenféle népekhez — fecsegnek, locsognak, nevetgélnek, de nem hallgatnak, mint ez itt. Mintha már látta volna.

— Kivánsz még valami egyebet, uram? — szólította meg Collint,^ mintha csak arra lenne kiváncsi, nem némult-e meg néhány perc leforgása alatt.

Coliin nem nézett rá. A bárpultnál senki sem ült rajta kivül, tudta a kérdés csak neki szólhat, de ismerte már a japán fiú arcát, különben is mind olyan egyformák.

— Igen. Mondd meg nekem, emlékszel-e rám? Voltam már itt egyszer — tette hozzá magyarázólag, és mereven nézte a kis vizesést, mintha tőle várná a választ, majd hirtelen rápillantott a gömbölyű arcba ágyazott, vékony, ferde szemekre.

A japán fiú homlokán apró ráncok jelezték, hogy gondolkozik, emlékezni próbál, de nem sikerül neki.

— Nem egyedül voltam itt . . . egy nővel -- segitette Coliin, s közben arra gondolt, hogy hány férfi járhatott itt azóta, s mind nővel. Hogy is várhatná el a japán fiútól, hogy emlékezzék rá.

— Sajnálom uram, tudom, láttalak már, de nem tudok visszaemlékezni.

Már nem^is akarta erőltetni 5t Coliin. Egy OK-val elintézte a témát, s ismét a háttérben lévő makett vizesést vette vizsgálat alá, keresve a helyet, ahol a viz csurog le róla. Elhatározta, hogy tesz még egy próbát a japán fiú memóriájával.

— Adj egy papirt és ceruzát — szólt oda neki.

— Igen, uram. — Egy szalvétát és golyóstollat tett le Coliin

elé.

Ugyanaz a minta-nélküli fehér szalvéta, gondolta Coliin és odatolta a japán elé a golyóstollal együtt.-- Kérlek, ird le nekem japánul azt, hogy SZERETLEK. OK?

— Rendben van, uram. Már emlékszem is rád. Akkor is ezt kérted tőlem, mikor itt voltál a csinos európai nővel. ügy emlékszem te magyar vagy, igaz?

— Helyesen beszélsz — felelte Coliin —, látom, tényleg emlékszel ránk.

A japán szép nyomtatott betűkkel irta a papirra: WATAKUSHI WA ANATA WO AISHITE I MASU, majd Coliin felé forditotta a szalvétát.

— Igen. Ez az — révedezett el. az irás fölött.

Újból szivott a műanyagésövonlát az italból, de már csak a szürcsölgés hallatszott, ahogy a levegővel együtt szivta fel a maradék i13