Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-09-01 / 7. szám
gondolta Collin — hiszen már hajnali egy óra_van.^ Miért lenne itt egy mama a jókedvű csemetéivel ilyen kora-késéi időben2 A lift felé már biztos, határozott léptekkel ment. Megállt egy pillanatra* Itt, igén itt, és pont ebben az időben, táncra perdültek Sybillel, de mikor volt az már?S Most nagyon távolinak tűnt az az éjjel. Akkor is sötét volt már az étterem ezen az oldalon, s a kilátás a Michigan tóra épp ily homályos. A lift ajtaja kinyilt. Harmincnyolc másodperc lefelé, villant at az agyán. Akaratlanul összeszoritotta a gyomrát, gondolva a fékezésre. Kilencvenhat emeletet süllyedni alig több mint félperc alatt, iszonyú gyors. Nem lenne jó fenn az étteremben vacsorázni, s aztán a '-Lift, vélte Collirj. Már érezni a fékezést, szerencsére nem tart sokáig. Ezt jó tudni. Érdekes, ilyenkor igyekeznek az ember belső részei a torkába tömörülni. Ostobaság. Kiszállt a liftből, s első pillantása az utcára esett. Nagyon hideg lehet kinn. Ugyanaz minden, mint akkor — asszociálta. Ha kicsit jobban elmerülne a gondolatokban, talán át is akarná Sybill vállát. Már nem védekezett az emlékek ellen. Rájött,^hogy hiábavaló szélmalomharc. Minek? Jöjjenek, magyarázzanak, szépitsenek vagy vádoljanak, oly mindegy már. Apró pelyhekben esett a hó. A tó felől nem túl erős, de hideg szél csapta meg, s kicsit magához téritette. Milyen utca is ez? Sose nézte meg — nem is érdekes. Körülnézett, alig járnak már az utcákon, állapitotta meg. A különben forgalmas Michigan Avenue is egészen néptelen* csak néha suhan el egy-egy késői jármű. Osszébbhuzta magán a bundagalléros kabátot és erélyes léptekkel indult meg az ut túloldala felé. Ott parkolta le a kocsit. Fehér, mint a hó ami rátelepedett ami^ ő a bárban volt. Felmelegedett a szive ahogy nézte. Drága, de hűséges barátnő, még nem hagyta el soha. Vadonatúj Lincoln. Coliin végigsimitott rajta mielőtt kinyitotta volna. Úgy nézett erre az autóra, mintha élne, szinte becézte egy-egy simogatással. Mikor beült, a szél egy adag havat vágott be utána, mintegy hüsitőnek. Indított, Most merre? Mióta nem tud Sybillről, mintha valami megakadt volna benne. Mindig gondolkozni kell, nem tudja eldönteni azonnal, hogy mit és hogyan tovább. Bezzeg amikor Sybill mellette volt izzó, fékezhetetlen hangulatával, akkor nem kellett gondolkodnia, mint elektromos szikrák egy leideni palackból, úgy pattantak ki agyából az ötletek, de azóta már tél lett. Tél? Nevetséges. Akkor is tél volt, talán hidegebb mint most, de ez más. Akkor csak kivül volt tél, ma belül is érzi ezt — valahol egészen benn, a szivében van megfagyva. A kocsi kellemesen bemelegedett, már valószínűleg a motor is. Indulhatna, de hova? Hova, merre, kiért és miért? Legjobb lenne visszamenni a hotelba. Kellemes meleg szoba, aludni. De egyedül . . . ? Nem, ezt nem tudná megtenni most, gondolta Coliin. Amikor Sybillel volt itt, akkor sem mentek haza innen. Most pláne nem akar menni, különben is még korai az idő. Halvány mosoly suhant át az arcán. Akkor is itt parkírozott a kocsival, és mire kijöttek^egyparking ticket volt a modernül besülylyesztett ablaktörlő alá téve. Pedig a parkolás ezen a helyen csak délután volt tilos. Collint azonban semmi sem tudta bosszantani amikor SybiU vele volt. Mosolyogva adta át Sybillnek a sárga borítékot, nem érdekelte a témái semmiség. Ki fogja fizetni és el van intézve. Az élete olyan boldog, egyszerű, tiszta és gondtalan volt ezzel az észbontóan lángoló nővel, hogy húsz parking ticket sem tudta volna kihozni a sodrából. Erezte,^hogy ez a boldogság, Sybill hangulata, egyszerűen megfizethetetlen pénzzel, de már akkor tudott mást is. Tudta azt is,^hogy Sybi'llért, a hangu'Ja+öért, a rumos lehellefcü éjszakákért, Zhivagoért, New Yorkért* a «oX-eXóx-t és mindenért,
