Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-09-01 / 7. szám
ján és megállapodott az elmosódó végtelenben. Végtelen—igen9 ez az idő. Minden és semmi. Egy pillanat és a végtelen. Lehet-e kontrollálni visszamenőleg az időt? Talán csak gépekkel, az emberi agy képtelen erre. Millió és millió befolyásoló tényező hat az ember gondolataira, s ezek következtében egy esemény távolabbinak vagy közelebbinek tűnik a múltból. De ezek a befolyásoló tényezők sem egyneműek. Nem egyirányúak. Bábeli orgiát ülnek a páciens agyában, húzzák-vonják, cibálják az emléket—az egyik csoport messzebbre, a másik közelebbre akarná vonszolni. Mikor is volt itt utoljára? Tiz éve? Vagy tegnap volt? — Az örökszép Zhivago dallam megint odasiklott Collin asztalához. — Talán tegnap volt. Sybill volt a tegnap. Vele ült ugyanennél a sarokasztalnál a bőrkanapéba süllyedve, s egyben fölé emelkedve mindennek, ami a társadalmat és a világot jelenti. Aznap este táncoltak is. Ugyanez a zenekar játszott. Két tánc szünetében a padlótól a mennyezetig érő üvegfalhoz sétáltak, hogy lenézzenek az éjszakai Chicagora. Mucinak hivta . . . -- és boldogok voltak, bár azon az estén^már érezte, hogy a szerelem is relativ, mert összefüggésben van az idővel. El fog szállni, mint a madár, mely megunta a fészkét. Elszáll, hogy keressen egy jobb, tágasabb helyet. AhS Már megint. Emlékek. Felejteni jött ide, gyógyulni, nem emlékezni. Lassú, kimért kézmozdulattal nyúlt a pohár után, mint aki a mozdulatait is kontroll alá vette. Egy hajtásra itta ki a maradék manhattant. Jó ital. Hüsiti a torkot és melegíti a testet. Okoz egy kis zsibbadtságot is, de Coliin ezt észre sem vette. Megszokta, hogy sokat igyék. Főleg rumot. Ez már tradició. A Római parton kezdődött és azóta végigkísérték utján a rumos üvegek. Ott még Nábob volt álneve, amolyan ragasztott név. Az igazit lassan e'l is fogja felejteni. Ez az élet. Néha gondolkozott ezen a szón: ÉLET. Fejtegette, boncolgatta—igen, Sybillnek is beszélt erről, talán nem kellett volna. A hamutálca magas peremén felejtett cigarettája most lebukfence-^ zett az alacsony asztalka lapjára. A többi része füstbe ment. Mennyi minden megy füstbe5. Felvette és fáradt kézlegyintéssel intett a csinoskának. A feketeharisnyás lábak elkezdték a pillangózást Coliin felé. — May I help you? — kérdezte mosolyogva, de az unalomig hivatalos hangon.-- Fizetek — ismételte Coliin, és bankjegyeket nyújtott át a gyűrűs kezeknek. Miközben felemelkedett a kényelmes kanapéról, a ráérő emberek nyugodt pillantásával mérte végig a nőt. A csipője is kifogástalan, állapította meg. S a haja sem csúnya, hátra omló, hosszú, egyenes, barna haj. Mindig szerette a hosszú hajat. A nők speciális ékessége, bár manapság már férfiaknál is előfordul, de ékessé nem teszi Őket. Mielőtt elindult volna, letett még egy dollárt az asztalra. Ez a nő megérdemli, gondolta Coliin. E'l tudta terelni a gondolatait egyegy pillanatra SybiTlről. Hm, fene jó testű egy macska. __ Lassan sétált át a termen. Egy pocakos ur nézett rá merően az egyik asztaltól. Ilyen lehet Sybill imádója, aki mindig lunchra hivja. Egy insurance intézet igazgatója, és — mellesleg — bizonyosan tagja a Milliomosok Klubjának, gondolta Collin. A pocakos két nyeszlette’l ült egy asztalnál és sört ittak. Ahogy Collin elhaladt az asztaluk mellett, összesúgtak. Nem törődött velük. A szürke forgatag kis porszemei: , jelentéktelenk. Apró statisztikái a "Világ Színpadnak, " mely az ELET c. tragikomédiát adja emberemlékezet óta, s ki tudja, még meddig. A zenekar valami halk, 'lassú, amerikai tangót játszott, mintha csak búcsúztatnák őt. A kijárathoz közel egy mama ült a két lányával. Lehet, hogy nincs is köztük rokoni kapcsolat, csak a korkülönbség — •i n i
