Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-09-01 / 7. szám
Éltető J. Lajosi , LEGÁLISAK-E AZ EMIGRACIÓS SZERVEZETEK? Sokat foglalkoztunk már e helyen a magyar vallás kérdésével, mégsem sikerült mindeddig teljesen elfogadtatni magának a gondolatnak, a puszta fogalomnak a létezését sok olvasónkkal.^ "Egy szón lovagolunk," olvasom egy nemrég érkezett levélben, "a 'vallás'-on. Talán a félreértést ez a szó okozza ..." S egy másik barátom Írja* "Magunk között szólva nem jársz rossz utón ebben a témában, elvileg közös nevezőn vagyunk, csak ne neveznéd vallásnak—ettől idegbajt kapok." Tisztában vagyok azzal, hogy a vallás szó félreértést okozhat, azzal is, hogy sokan "idegbajt" kapnak tőle. E kérdésekkel kapcsolatban nem egyszer ragadtam már tollat, s tudom, nem utoljára teszem e pillanatban sem. A dolog természete, súlya, azt kivánja meg, hogy sokszor, nagyon sokszor elmondjuk többféleképpen ugyanazt! hogy az, amiről beszélünk, nem egyéb, mint vallás, mert sem a kultúra, sem a politika, sem a filozófia keretébe nem illeszthető bele. De ezúttal mégis más oldalról szeretnék rávilágítani a témára, minden bölcseletet hagyva, egyszerűen pragmatikus szempontból. Az ITT-OTT Baráti Köre, mint minden társadalmi csoport, a legkülönbözőbb nézetű és világnézetű emberekből tevődik össze. Ezt egy-két számunk felületes olvasásából is meg lehet állapítani. De mint minden társulatnál, nálunk is megvan a közös érdekeltség vagy aggály, mely nélkül semmilyen társulat nem létezhet. Esetünkben ez nem más, mint a magyarság sorsa maga, különösen a mi magyarságunké, az e'lszakadtaké, a népünk számára legalábbis gyermekeinkben látszólag elenyészésre Ítélteké. Mindegyikünk értékeli, félti magyarságát, magyar-létét, elveszni, eltűnni még utódaiban sem akar egyikünk sem—másként nem volna tagja Baráti Körünknek. (Hogy miért érzünk úgy, ahogy érzünk, csak kevesen teszik fel közülünk kérdésként önmaguknak.) Csakhogy a megmaradás kérdéséhez (mely tkp. helytelen kifejezés, a továbbélés, feilődés fogalmának felvetése közelebb állna a valósághoz) sokféleképpen nyúlunk. Sokan nem törődnek egyáltalán a hogyannal és meddő sopánkodásban élik ki magukat. "Tenni kellene valamit," halljuk egyre innen-onnan, de e felkiáltás a legtöbbször csak a reménytelen tehetetlenség mottója marad,a pozitív tevékenység vélt lehetetlenségének megszövegezése. Még többen az általuk politikainak felfogott, sokszínű emigrációs aktivitásban keresik megváltásukat! szervezetesdit játszanak, a nyugati szabadság által biztosított lehetőségek jegyében. Soraim főleg az,utóbbiaknak szólnak, különösképpen azoknak, akik az Amerikai Egyesült Államok határain belül élnek és ágálnak. Kedves Barátaim, Ti, akik emigráns-politikai mini- és maxiszervezetekben látjátok szétszórtságunk sorskérdéseinek a megoldását! tudjátok-e, hogy az angol/amerikai közjog értelmében szervezeteitek majdnem egytől-egyig vagy de facto. vagy legalábbis -potenciálisan illegálisak. akkor is, ha az illetékes állami hatóságoktól engedélyt, "chartert" kaptatok? Tudjátok-e, hogy a magyarságot védő váraitokat ingoványra épitettétek fe'1? Nehéz ezt megmagyarázni olyanoknak, akik a "common law" terén nem jártasok. A kétkedőknek és érdeklődőknek figyelmébe ajánlok egy könyvet (tudtommal az egyetlen ma is kapható szakkönyv mely speciálisan az önkéntes társulatok jogi kérdésével foglalkozik): Howard L. Oleck, Non-Profit Corporations. Organizations and Associations,, 2,-ik kiad. (Englewood Cliffs: Prentice-Hall, 1965). Ebből megtudjuk, hogy egy szervezet érvényessége ill. törvényessége mindig kizárólag a mindenkori "public policy"-nak, a nyilvános politikának a függvénye. Hogy ez miből áll, azt pontosan meghatározni nem lehet. Ma pl. kommunista 7
