Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-06-01 / 6. szám
béli állatorvos egy tanárnőnek udvarol, de nem veszi el mert igy kényelmesebb, ha házasság nélkül is kiszolgálják. Fiatalasszonyt meg talál éppen eleget a faluban, —Jön a teherautó•--Ez a felkiáltás hirtelen véget^vet a sok összevissza lármának. Mindenki igyekszik előrelépni, kissé féloldalt fordul, előredül s próbálja előre meg hátra kifesziteni a könyökét. —Hátrább, hátrább' Helyet kérek! Asszonyok1. Nem értenek a szóból? A boltos megáll az ajtóban s bróbálja visszanyomni a tömeget, hogy a rakodók beférjenek a kenyérkasokkal. A már előredülni készülő tömeg ellenállva bár, de lassan hátrább mozdul és egymás lábát taposva egész a közeoéig sűrűsödik. Tíz kenyérkosarat raktak le három naora 4000 éhes szájnak. Azt már mindenki látja, hogy kevés, és ha nem józan parasztésszel gondolkoznának, azt is megtudnák, hogy 400 emberre jut egy kas kenyér. A közepének meg a végének már nem jut, de azért senki se mozdul onnan, mert sohse lehet tudni, pontosan meddig elég, meg aztán hátha valaki elől nem birja majd a várást és akkor tovább is jut. Az asszonyoknak van otthon egy kis lisztjük kalácsot sütni, de a^kis gyakornoknak még az sincs. Majd talán kér kenyeret a háziaktól, a oárttitkáréknak kell, hogy legyen. A boltos kinyitja az ajtót, számol. --Kettő, négy—lassabban: Ne tolakodjanak, kérem: A vége el is mehet: Nincs annyi kenyér. Nem engedek be többet, ha nyomakodnak. Mindjárt betörik az üveget: Megindul az áradat. Nyomás, taszítás. —Engem vár a gyerek otthon' Az egyik asszony kisgyerekkel jött. Nem engedik előre. Az előbbi türelmes rend megbomlott és mindenki észrevétlenül el akar tűnni, lehetőleg előre a tömegbe.--Tiz--mondja ki a végszót a kereskedő. Egy-két ököl is a magasba emelkedik azok felé, akik már benn vannak és jelekkel próbálják megmagyarázni, hogy nekik fontosabb most bemenni mint aJulisnak vagy a Mari néninek volt. ^Most azok a szerencsések, akik a gyerekeket is elhozták, s hátulról észrevétlenül már a kezükbe is csúsztatták a pénzt, hogy azért mindért hozzanak kenyeret. A gyerekek lassan a kezek között mind előrébb csúsznak. Van, aki már egész a következő tizes csoportig verekedte magát. —Engedjék ki az embereket! Alig férnek ki a nagy tömegben. —Leszakítja a szatyrom fülit! —Hát már a kabátot is lehúzzák az emberről: —Mari, fogd meg, mert mindjárt leejtem!—mondja a gyereknek az egyik asszony. —Tizi—hangzik újra a szigorú hang. A tizenegyedik szinte bepréseli az előzőt. A boltos bevágja az ajtót. Képtelenség azt az egyet kiküldeni, akkor legalább öt beesik a helyén. Már hat óra. Zárni kellene. Lehúzzák a rolót. Odakinn az aszszonyok hiába ütik, az csak akkor húzódik fel újra, amikor egy-egy uj csoport megy be. Legalább igy is védik az üveget. —Nincs több! Az ^asszonyok morognak, egy-kettő kiabál és szidja a boltost meg a rakodókat s azoknak egész rokonságát, mások a központot (pedig az is biztosan csak üres raktár), de a vége csak egy; mindenki hazamegy. Erzsi is elindul. Valami táncmulatság lesz este a faluban. Nincs kedve elmenni. Tudja, hogy kik mennek; akiknek a kenyeret rendelésre már átvitték a téesz irodába. Ilyen falusi mulatságon 14 T