Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-06-01 / 6. szám
amikor csak teheti, ott van táborainkon. Akie sorokat rója, a cserkészet kulturális és sajtóügyeit igazgatja. S ha valaki névsorolvasást tartana, a riói csaoat majd minden tagja hangosan és érthetően jelent mondana-~a világ különböző oontjairól. Nemcsak a cserkészet hanyatlott el Rióban, Áron, hanem a hajdan virágzó egész magyar közösségi élet. A lélekszám elapadása után nem akadt olyan, akiben a magyarság kellő szervező kénességgel párosult volna. Cserkészetünk legvirágzóbb korszakában sem jutottunk el minden magyar gyermekhez sem Rióban, sem másutt. De az ő ügyükben a cimzést elvétetted, Áron. Nem velünk kell beszéljél. A szüleikkel1. Ezekért az őseik nyelvét, kultúráját elhagyott kis magyarokért valaki felelős; a szüleik, az édesanyjuk és az édesapjuk.Velük beszélj, Áron' Mi sok mindent tudunk pótolni, de ezt az egyet, az édesanya és édesapa szerepét nem. Az anyanyelvet az édesanyának kell átadni a gyermekének. Persze ez egy kis különmunkát igényel idekinn. Kényelmesebb a gyermeket a brazil cselédre ráhagyni s elmenni bridzselni, vagy moziba, vagy a tengerpartra fürödni, mint törődni vele egy kicsit. Kényelmesebb a magyar sorsról siránkozni nosztalgikus pillanatokban, mint minden este elmondani egy nénmesét. Kényelmesebb az árral sodródó szürke nyársnolgárnak lenni, mint olyan otthont építeni, melynek küszöbén megállhatsz és mondod; ez itt Hagyarország. Mi azonban olyan gyermekekért küzdünk, akiknek az édesanyjuk minden este magyarul imádkozik és akik ilyen magyar otthonokból jönnek. Túlsókat áldoztunk ezért a gondolatért, Áron, semhogy megelégedjünk langyos urigyerkek gyülekezetével, akik német, angol, vagy portugál anyanyelvűk mellett magyarul is el tudnak néhány szót mondani a nénikéjüknek. Mi ennél sokkal többet akarunk, mi a lelkűket akarjuk a magyarság számára, mert úgy érezzük, hogy énpen eleget vesztett népünk ahhoz, hogy betömjük a réseket. Szerencsére egy olyan történelmi hullám hátára kerültünk, mely kedves a keveseknek, a kisebbségeknek, akik ragaszkodnak gyökereikhez, ősi örökségükhöz. (Tulajdonkéopen a négerek öntudatra ébredésének köszönhetjük ezt Amerikában.) Sajnos a délamerikai magyarság ezt még nem látja és ezért a legnagyobb a veszteségünk az összes kontinens között Délamerikában. Meg van is ott a levegőben valami patópálos, délibábos hangulat, amelyben magyarjaink nagyon hamar otthon érzik magukat. A mi feladatunk azonban más. Mi azt akarjuk bebizonyitani a magyarság számára, hogy bárhol a világon lehet magyarnak lenni, nem egy, nem két vagy három nemzedéken, hanem nemzedékek hosszú sorozatán át. Most már annyira erős a cserkészetünk, Áron, hogy nemhogy lazítanánk a gyeplőn, hanem mindig szorosabbra fogjuk a minőség érdekében. S a magyar nyelv kérdésében nem ismerünk tréfát, vagy kifogást, siránkozást. Tessék, minden szülő végezze el a házifeladatát, tanitsa meg a gyermekét magyarul, mi igen nagy szeretettel várjuk. De magyar kötelességüket elhanyagoló szülők miatt nem alkudhatunk meg céljainkkal, a külföldi magyarság jövőjével. Járódba világot, Áron, sokfelé megfordulsz. Látod a veszteségeket és fáj a szived ezekért az elhulló magyar fiatalokért. Üzentél nekünk, köszönjük. Mi ezt az üzenetet szeretettel visszaküldjük, hogy add át azoknak, akik felelősek ezekért a fiukért; a szüleiknek. 7
