Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-06-01 / 6. szám
A BÁLVÁNY Kit, mint szentséget csak nézni szabad, tapintni, szidni vagy vádolni soha, csak imádni mindig félő áhítattal, s epekedve kérni méltó alázattal; a bálvány az. Ki az, mi az--nem tudni pontosan, noha ember alkotta botor, oktalan, együgyű módján, hogy várjon csodát, bálványt faragott-szentet, ostobát; köböl vagy fából. Oltárára tette és buzgón imádta, félte, hitte, szerette s csodálta, termést, állatot s kincset áldozott, segítséget várva hozzá imádkozott; térden állva. Ilyen bálvánnyá tettelek, hogy legyen, kit imádhassak szünös-szüntelen, de túl sok volt e kiváltság neked, s mit érte nyújtottál; az túl kevés nekem— nagyon kevés. Porba sulytalak hát,— megtehetem, mert önmagámban magam emeltelek. Most ledöntöm, mit alkottunk én és az idő, nem vagy bálvány többé, csak egyszerű no; húsból és vérből. Szerethetsz, imádhatsz, vágyódhatsz utánam, kereshetsz, kutathatsz, és meg is találhatsz, de bálvány nem lehetsz legalább is nekem-soha többé' Nagy Charles Columbus, Ohio (Pályázatra) 1972. ápr. 30. 8 T
