Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-04-01 / 4. szám

csak az egetkérő uj nemzedékek, hanem a láthatárt is homályban tartani akaró berozsdásodottak is részt kaptak. Nem nehéz megérteni azokat, akik "uj időknek uj dalaival" igyekeznek utat találni—csak akarnunk kell.

Éltető J. Lajos cikke a Magyar Koronával kapcsolatban kemény, következetes és kíméletlen, de álláspontjának megvilágitása nem teljesen mentes az emocionális téma tárgyalás veszélyeitől sem. ^Amikor kategorikusan oda jut, hogy a Szentkorona Magyarországnak való viszszajuttatásának ellenzésében csak az emigráció lehet a vesztes, akkor ingoványra lépett. Különösen akkor, amikor az emigrációt azzal vádolja, hogy az még nem vette tudomásul, hogy a magyarság a második világháborút is elvesztette.

Éltető Lajosnak talán nem esik majd nehezére tudomásul venni, hogy az amerikai magyarság, beleértve a magyar emigrációt is, alaposan tudatában van annak, hogy a II. Világháborút csakúgy, mint az I. Világháborút is a magyar nemzettesttel együtt katasztrofálisan elvesztette. Annyira elvesztette, hogy a veszteség hegeinek fájdalmában már csak lemondással nézte a világot 1956-ig, amikor uj életszikra lobbant fel a kialvó lelkekben.

Az 1956-os magyar felkelés momentuma mint egy egeket nyaldosó olajkút tüze azonban csak annyira volt jó, hogy a világot megrázza: ime, mit ér a magyari A külföldre szakadt magyarságban azonban megindított egy önbecsülési folyamatot, amit a vereségek sorozatai, az idegen nyelvekkel való megbirkózás sokszor megmászhatatlan ormai és a másodranguság penészének a sorvasztó erői ledegradáltak másfél generáción keresztül. Ez az önbecsülési folyamat lassacskán már odáig is elért, hogy a másod és harmad generációs magyarokban, magyar nyelvünk hiányos vagy teljes nem-ismeretében, ismét büszkék arra, hogy magyar származásúak. Visszatérnek szüleik, nagyszüleik által emelt temnlomok némelyikéhez, visszajönnek és saját maguk szüreti mulatságokat rendeznek, visszajönnek és magyar tánccsoportokat tartanak fenn gyermekeik részvételével, és ami mindennél fontosabb, a mozgolódások nyomában az itteni politikai élet pulzus számlálóiban is felkeltették az érdeklődést a szavazó fülkékbe lépő magyar ethnikum értékének megállapítása iránt.

Ez a magyar öntudatbani újjászületés igen nehéz ut után kezdi hajtásait eresztgetni és minden bukdácsolása ellenére egyre észrevehetőbben mutatkozik. Ennek az észrevehetőségnek az egyik jellegzetessége a Sz. István Koronáját illető széleskörű érdeklődés, a helyi politikai hivatalokba való beválasztásoknál a magyar származású egyének egyre nagyobb számban történő jelölése és beválasztása. Ez nem pókhálóba burkolózó emigrációs gondolkozás, ez már a magyar . megalázottság végének a jeleit hordja a mellkasán. Ma már alig hallhatjuk azt, hogy a magyar azt mondaná, hogy ő "juropból" jött. Ma már egyre hangosabban hallatszik: I am a Hungarian; és ehhez mér a magyar fülnek nem kell hozzátenni, az már megérzi: and I am very proud of it:

Éltető Lajos komoly, érthető és sikertelenül fátyolozott aggodalma a magyar jövőért és jelenért a következőkben nyert kifejezést: Csak mi segíthetünk önmagunkon s egymáson! Ez nagyjában igaz is, de csak akkor,<ha félretesszük indokainkat és becsülettel, ki-ki a maga módján igyekszik ennek a célnak az elérésére. Már pedig az amerikai és általában véve a külföldi magyarság öntudatának, gazdasági és politikai erejének az egybefogása hegyeket tudna megmozdítani. Kicsiny és nagy összefogások máris tudnak eredményeket felmutatni. A magyarság, az összmagyarság életében létrehozandó kedvező változások eléréséhez azonban együttműködésre van szükség határon innen, határon túl.

28