Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)

1972-04-01 / 4. szám

Magam részéről még kettőt tennék hozzá-: . 1) a száműzetésben emigránshoz (oolitikai menekülthöz) méltóan viselkedik és 2) ezt az állapotot (még ha ésszerűtlennek látszik is . . .) csak ideiglenesnek tekinti. De nem akarom hosszúra nyújtani levelem és azt indítványozom Neked, kedves ms; ha nem sajnálod a fáradságot, keresd elő a Clevelandban megjelenő Katolikus Magyarok Vasárnapja ez év januári és februári számait (nyilván van szerkesztőségi archívumotok) és olvasd el azokban a 3. tói a 7. számig, öt folytatásban megjelent "Mint forró^szénre hulló vizcsepp" c. tanulmányomat, mely elsősorban az asszimiláció problémájával foglalkozik, de szükségképpen bőven érinti az emigránslét egyéb kérdéseit is. Ha érdekel, ebben pontos meghatározást találhatsz, milyennek képzelem el én, mint afféle kezdő menekült, szabad világbeli helyzetemet és követendő magata* ásómat.

Persze, ostoba ember az, aki nem hallgatja meg más véleményét, különösen, ha az régebben kintélő, a kinti helyzettel jobban ismerős honfitárstól ered. Ezért aztán mindig figyelmesen elolvasom ujságtokat és—mint lélekben még nem, de korban már meglehetősen öreg pályatársatok—mindeddig örömmel regisztráltam a tényt, hogy lapotok fórumot ad annak az ifjúságnak, mely az utánpótlást jelenti és mely a mi kidőlésünk után át kell majd vegye a szent lángot. Talán észrevettétek előbbi mondatomban a "mindeddig" szót. Hát igen. Egészen addig, mig kezembe nem került ez év januári számotok, melyben két olyan cikket is olvastam, melyeknek sem hangját, sem mondanivalóját nem tartom méltónak ujságtokhoz, eddigi müködéstekhez. És tudjátok-e, hogy elsősorban milyen jogon, milyen alapon utasitom vissza -mindkét Írás, de főkép a főszerkesztőtök tollából származó cikk megállapításait? Azon az alapon, melyről ms—"mint régebben kintlakó honfitárs1'— tanáccsal szolgált nekem itteni magatartásomra. Én, t.i., mint nemrégen kintlakó honfitárs, mint olyan, aki másfél évvel ezelőtt még odahaza állt—az otthoni helyzet ismeretében szólok hozzá cikkeitekhez, de főleg—mint emlitettem--az utóbbihoz. (Az elsővel már csak azért sem óhajtok bővebben foglalkozni, mert nincsen aláírva és soha nem állhattam azokat, akik az ismeretlenség védelme alól lövöldöznek másokra és nincs merszük kijelentéseikért helytállni. írója névtelenségénél csak magatartása ellenszenvesebb? a közösség munkájától távoltartva magát, külön utakon járva, fölénnyel fitymálni azt . . ..)

Talán észrevettétek már eddigi írásaimból, hogy nem szeretek nagy szavakat használni, de főszerkesztőtök cikkére legenyhébb megállapításom: felháborító. Nemcsak az, amit mond, hanem ahogy mondja. Engedjétek meg: ez nem stilus, nem méltó a magyar újságírás nívójához— hol^van az már, igaz?—még akkor sem, ha Ti csak "kőnyomatos" technikával jelentek meg az olvasók előtt. Ha valakinek, Nektek, a/jövő újságíróinak ügyelni kellene a stílusra és lehet nívót adni kőnyomatosban is. (Láttam én már nivótlan rotációson készült újságot is, nem is egyet, otthon is, meg itt is.) Egy jótanács s azzal le is zárom ezt a témát: Tanuljatok meg különbséget tenni a hetyke modortalanság és a közvetlenség között ....

Nos, ami pedig ennek a cikknek a mondanivalóját illeti, abban elsősorban^ az háborított fel, hogy milyen jogon mer egy több mint másfél évtizede emigrációban—bocsánat s szétszórtságban—élő ember ilyen_magabiztosan nyilatkozni a hazai magyarság véleménye felől? Nem kívánok most vitába szállni pontokba szedett érvelésével--nem lenne nehéz sorra cáfolni őket, de majd máskor és máshol • . .—. mellyel a fölénnyel "Hivatásos Emigrációnak" titulált derék magyar emberek Szentkoronával kapcsolatos fáradozásait teszi gúny tárgyává és minősitiértelmetlenségnek (ez az ő magánvéleménye és ITT véleményszabadság van, nem úgy mint OTT), de hogy honnét van valaki ITT

25