Itt-Ott, 1972 (5. évfolyam, 1-10. szám)
1972-01-01 / 1. szám
(A következő kis elbeszélését if j. Fekete István, a múlt évi—1970-es— ITT-OTTdijas Írónk és barátunk karácsonyra szánta. Sajnos, decemberben nem tudtunk megjelenni, igy közlését erre a számra halasztottuk. A szivet-lelket melegítő novellácska karácsonyi témája dacára az év minden szakaszában aktuális.) ifj. Fekete István: KÉT PÁR KISCSIZMA Szarka Pista és Jancsi ikrek voltak és osztálytársaim. A Természet igencsak játékos kedvében lehetett amikor őket teremtette, mert két különbözőbb testi és lelki alkatú gyereket nehezen lehetett volna találni. Körülbelül annyira hasonlítottak egymásra, mint amennyire a selyemhernyó hasonlít a csörgőkigyóra. Pista haja szőke volt, akár a júliusi búzamezők, Jancsié vörös, mint a kalászok között virító pipacsvirág. Pista szeme kék volt, és puhán álmodozó, mint a májusi ibolya, Jancsié szürke és keményen szúrós, akár az októberi szamárkóró. Pista szelíd volt és az osztály legjobb tanulója, Jancsi fékezhetetlenül vad és a legrosszabb. Ezekután természetes, hogy nekem Jancsi volt a barátom, bizonyítva a közmondás igazságát, hogy: madarat tolláról .... A falutól csak pár kőhajitásnyira lévő kiserdőben Jancsi minden valamirevaló fészket ismert, és ezekre az önfeledten boldog csavargásainkra Pistát is magunkkal vittük. Igaz csak azért, mert amikor kettesben elindultunk, végtelen szomorúsággal nézett utánunk és kék szeme sarkából elindult egy könnycsepp. Ilyenkor nem volt szivünk otthon hagyni.--Na gyere te is . . .—szóltunk neki vissza, s jó volt látni, amint a boldogság melege gyorsan felszáritotta könnyeit. Persze az én részemről bizonyos nehézségekbe ütköztek ezek a boldog csavargások. A nehézségeket zord nevelőnőm--Jolánka kisasszony-képviselte, aki nemcsak az erdei utakat, hanem a Szarka gyerekekkel való barátkozást is abszurdumnak tartotta. "... és te nem barátkozhatsz mindenféle szutykos parasztgyerekkel, mert csak rosszat tanulnál tőlük ..." volt az örökké viszszatérő intelem. Gyermekkoromban értelmetlennek tartottam a figyelmeztetést s mikor felnőttem, érthetetlennek is. A mai napig sem értem, hogy Jolánka kisasszony honnan szerezte ezt az osztályidegen gőgöt. Atyja ugyanis derék falusi cipészmester volt és nem valószínű, hogy a csirizszagu kis műhelyben, miközben a falusi gazdák viseltes csizmáit javítgatta, ilyen felsőbbrendü gondolatai lettek volna .... A tervbevett kirándulások előtt pár nappal szomorú sóhajtozással vettem kezembe a természetrajz könyvet. Panaszkodtam az uj segéd-tanitóra, aki mindenféle furcsa növények és bogyók ismeretével nyúz bennünket. S ez még nem is elég neki, mert holnapután kirándulni visz bennünket iskola után, hogy a helyszínen ismerjük meg a természetet . . .. De én ugyan nem megyek, mert a fejem fáj az utóbbi időben ... meg a lábam is . . . stb. . . . stb. Mikor eljött a kirándulás reggele, Jolánka kisasszonynak fejfájásra hivatkoztam és kijelentettem, hogy nagyon beteg vagyok s itthon akarok maradni. —Engem ugyan nem tudsz becsapni!—mondta ilyenkor Jolánka kisasszony, diadalmasan. Tudom, hogy csak szimulálsz, mert nem akarsz elmenni a természetrajz kirándulásra. Itt a hőmérő, ha nincs lázad, mész az iskolába és este százszor leírod, hogy: "hazudni és szimulálni bűn is, meg jellemtelenség is . . 13
