Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)

1970-10-01 / 1-2. szám

DE MI MAGYAROK MARADUNK

Ruttkav Tamás:

Hogy kinek mutatott a halovány csillag^ Zágon felé,

És hány csatát dúlt a törökverő Mátyás,

Vagy mi volt miről Verbőczy törvénykezett egykor,

Nem tudom.

Soha nem jártam a Lánchidon, mikor a csillagok gyulnak a Duna felett Vagy az Üllői utón tavasz-éjjel, Kosztolányi fái alatt.

Nem ültem a Muzeum lépcsőjén sem A márciusi szélben

Hol Széchenyi emléke jár a kövek között S hol Petőfi egykor történelmet szavalt.

A Kilimandzsáró, s a fenyves Hargita, nékem távoli hegyek.

Nem ismerem a Nyirség homokját sem Hol nagyapám porÜk egy akácfa alatt

Vagy templom harangját egy kis faluban, a Tisza partján, Rórátés téli reggelen.

Soha nem láttam a hazát, mely nektek mindent jelentett egykor Bánatot, ifjúságot, derűt . . .

Az én magyarságom nem az mint a tiétek,

Az én magyarságom fájóbb, keserűbb . . .

Hogy mit tartogat számomra a holnap, e bomlott világban A halottá hazudott Isten utvesztett zűrzavarában,

Még nem tudom.

Talán magával sodor majd a végelszámolás Mielőtt megöregednék

S a rádióaktiv hamu félelmetes csend jéből egyuj világ születik majd meg Nélkülem.

De addig,

Gyökértelen kettős életemben is mindig érzem majd Hogy testvérem a pesti srác Ki ott fekszik az aszfalt alatt

Ki akkor halt meg, mikor újra romba dőlt a pesti ház.

S a Murray-parton született életemnek nem közönbös Ha a Tiszáról sir egy hegedű Vagy magyar bajnok áll a győztes-dobogón Valahol egy olimpián.

Minden meg nem született magyar magzat nékem is fáj 5 Az éhen halt biafrai csecsemő mögött a székelyt látom az erdélyi télben Ki elfelejtve vár,

Ujsághir nélkül, reménytelenül . , .

A jövő az enyém, mondjátok.

Itt az alkalom;

Es én azt kérdem, milyen jövő?

Kettős életem keresztutján

Sokmindent talán hiába vártok el tőlem

De halljátok,

A nyelv még él az ajkamon!

10