Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1970-01-01 / 3-4. szám
nak, a csehszlovák republika megkövetelte tőle, hogy mekcsennel Írja a nevét. A másik finánc Beránek volt, a helyettes parancsnok. Egy kukkot se tudott magyarul. —Mit csinál itt kend?--kérdezte Kocsis, Gódor Józseftől. —Fázom--, felelte egyszerűen az öreg. —Egyebet nem csinál? —Dehogynem. Pipázok is. Kinyitottam kicsikét a suba ablakát s láttam, hogy Kocsis körbe-körbe kezdi járni Józsi bácsit, pontosan úgy, mint^ahogyan a macska a forró kását szokta. Közben Beránek a puskáját szegezte Józsi bácsinak. E pillanatban messziről, a Duna másik partjáról, a szél fuvása meg az egymással herfelkedő hópe'lyhek hullása közben, énekszó hangzott fel. Tisztán hallottam a suba alatt is: Az Kisjézus az jászolba keservesen sir, Mer nincs ágya, csak szómája, asse sokat ir, Vigyünk neki ekkis dómánt, aggyuk reája, Te meg, pajtás, ekkis báránt hozz a számára... Egyike volt azoknak a szentnótáknak, amiket Gódor Józseftől tanultunk. Szalai Pál meg Bábi György énekelték. Ez volt a jel, hogy átértek már a Dunán s vágják már a kisfenyŐt, hogy Édes Anikónak karácsonyfát állíthassunk belőle... Kocsis finánc, ahogy a suba ablakán át láttam, egy pillanatra odahegyezte a fülét a nóta felé, de aztán Beránekre pillantott és ezt kiáltotta Józsi bácsinak: —Miféle csempészholmit rejteget a subája alatt?!--A subám alatt?--hökkent meg az öreg.--Igen, ott! Tüstént adja elő, ami a subája alatt puposit! Nem volt szükségem arra, hogy Kisjézus világítsa meg az elmémet, magam is rögtön kitaláltam, hogy Kocsisék énbennem véltek csempészárut, aki ott kuksoltam Gódor József subája alatt s kicsi létemre is elég nagy púpot mutattam ahhoz, hogy azt higgyék rólam: hátizsák vagyok, amelyet jól megtömtek dunamocsi dohánnyal. A dunamocsi dohány ugyanis a csempészek egyik legkedvesebb portékája volt, mert hozzá hasonló zamatos füstölőanyag a süttői oldalon nem termett. Kocsis újra rákiáltott Józsi bácsira: —Na, gyerünk, elő avval a dohánnyal! —Node, finánc ur—, nyögte kétségbeesetten Józsi bácsi. Ekkor megint énekszó hangzott fel, a tu'lsó part felől. Nosza tehát induljunk el, fújd a furulyát, Minél előbb megláthassuk a Kis jézuskát... —Jóvan, no...—állt fel Gódor József, azzal subástul elindult a hóesésben, a falu felső vége felé. Mert a szentnótának ez a része azt jelentette, hogy Szalai Pálék a kisfenyőve'l éppen visszafelé indulnak Mocs irányába... Magam maradtam a malomkövön, s Kocsis meg Beránek úgy bámultak reám, hogy majdnem kiesett a szemük, mikor arra döbbentek rá, hogy mégse vagyok dohánnyal megtömött hátizsák, hanem egyszerűen csak egy huncutul mosolygó kisgyerek. Kocsis finánc fenéken is billentett a puskája tusával, mire nemcsak mosolyogtam, hanem fel is kacagtam egy jóizüt, s azzal futottam is Gódor József után, aki ugyancsak szaporán szedte lépteit a falu felső irányába. Jól felmentünk, még a falu felső végén is túl, majdnem a radványi erdőig, ott Gódor József megint keresett egy ódon malomkövet, bütykös nagy kezeivel lesodorta róla a havat, ráült subástul s ezt mondta: 27
