Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1970-01-01 / 3-4. szám
Kertész Csillái MAGYARSÁGI KÉRDÉS • • • Az alkonyat9 a merengő festő festi Violára a lemenő felhőket, S a szürke fákra vérző aranyat ken. Majd minden szinét a Tiszának adja, Ragyog, ragyog a bubánat iszapja. (Magyar táj, igy lát mélán egy magyar szem.) (Juhász Gyula»"Magyar táj, magyar ecsettel.") Szép vers, de szivig hat-e? Van magyar, aki a lelke mélyéből átérezheti, de olyan is van, aki--saját hibáján kivül--nem érez szivszorongató melegséget és nem képes emlékeiben visszaidézni a Tisza kanyargó partjait, a Halászbástyáról látott tájat, a faluk kedvességét, a presszók füstös, kedves hangulatát. Az emigrációban született, de magyarnak nevelt ifjuság^nevében szólok. A mindennapi élet fergetegében született nehézségeink mellett, még egy nagyobb és súlyosabb problémánk van, amely megoldásával egész életünk irányitó elve is megváltozik. Mielőtt evvel foglalkoznánk az emigrációs magyarságot csoportokra kell osztanunk és mindegyik csoportot meg kell ismernünk, mivel ők is szerves tagjai társadalmunknak és ezáltal nagy befolyást gyakorolnak a serdülő magyarságra. Az első csoportba a "régiamerikásokat", vagyis azokat a magyarokat sorolhatjuk, akik a II. Világháború előtt hagyták el hazájukat. Ezek nem azért jöttek el, mert az uj politikai életet nem tudták elviselni, hanem azért, hogy külföldön megtalálják anyagi alapjukhoz a szükséges forrást, amit szülőhazájuk nem nyújtott nekik. Ok letelepedési és beolvadási szándékokkal érkeztek meg uj hazájukba. Nem tartották fontosnak magyarságuk megtartását. Ebből kifolyólag nem oltották gyermekeik szivébe a magyar^öntudatot és igy lassanként kihaltak a magyarság' számára. Tevénykedésük nem teljesen hálátlan, mivel nekik köszönhetjüka legtöbb gyülekezési helyeinket és nagyrészt ők nyújtottak segélyt a II. Világháború magyar menekültjeinek. A negyvenötösök, akiket a II. Világháború következtében létrejött politikai helyzet kényszeritett hazájuk elhagyására, merőben más felfogásokkal és célokkal menekültek a szabad államokba. Ók nem akartak uj hazát épiteni} egy ideiglenes hazában akarták--és legtöbbje most is akarja--kivárni a haza felszabadulását és a visszatérést. Általánosítva, legtöbbje ezen elvek alapján nem nagyon keveredik "második hazája" népével és; csak saját fölfogásukat valló magyarok társaságába vegyülnek. Éppen ezért javarésze még most is az akkori kornak morális és politikai elveit vallja és gyerekeit is ebben a szellemben akarja nevelni. Sajnos, nem akarják, de elszigetelésük miatt nem is tudják észrevenni, hogy a korszellem nemcsak külföldön, hanem saját hazájukban is megváltozott. Dicséretükre váljék, hogy gyermekeiket megtartották magyarnak és igy a magyarság számára egy uj nemzedéket, egy uj reményt adtak. Az ötvenhatosok szintén politikai okokból hagyták el hazájukat, de annyiban különböznek a negyvenötösöktől, hogy az utóbbiakat "hálorusbünösokként," őket pedig dicsőséges "szabadságharcosokként" fogadták a nyugati államok. A tett pillanatában a nagy Nyugat az elmúlt háború árnyékában csak könnyezni és biztatni mert. De ők is látták, hogy ez nem elég. Tehát az agyondicsért de nyugati tá22
