Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1970-01-01 / 3-4. szám
aki ennek az ellenkezőjével hitegeti a népünket. Az önáltatás sosem volt eredményes program.) Világos, hogy ki kell használnunk a világban minden politikai áramlatot, hogy jó barátokat, rokonszenvező embereket szerezzünk a magyarságnak. Legyen tehát republikánus és legyen demokrata garnitúránk itt Amerikában. Legyen szociáldemokrata és legyen kereszténydemokrata csoportunk Németországban s legyenek munkáspárti embereink Angliában. (Konzervatívért nem kell a szomszédba menni, úgyis van elég.) De ne szállitsuk le se a magyarságot, se 56 szent forradalmát egyiknek se, mert ez több mint rövidlátás, ez tragikus tévedés. S végre jöjjünk rá arra is, hogy Potsdam és Jalta után, a hidrogénbomba terrorjának korában, amikor a kommunista és kapitalista óriás-hatalmak széttrancsirozták egymás között a világot--nekünk egyetlen reményünk csak a saját erőnkben, csak a saját népünk fejlődésében lehet. Az első és legfontosabb feladati életben maradni, túlélni, megmaradni! A másodiks lépésrő'l-lépésre, vagy inkább lábújjhegyről-lábujjhegyre kicsit nagyobb karéjt kanyaritani a kenyérből s a szabadságból is. S nekünk mind a kettőben segíteni kell otthoni testvéreinket! Azon kell mesterkednünk, hogy minden lehető^üzlet és gyár és uj technológia menjen Magyarország felé. Belőle nagyobb kenyér, nagyobb tudás utjai nyilnak az otthoniak számára. S minél erősebb az ország gazdaságilag, annál erőteljesebben járhatja a maga útját. (Ceausescu sem tudna a kötélen táncolni, ha nem volna szene és petróleuma. Az elmúlt három év alatt csak a nyugatnémetek 7 kémiai komplexumot építettek fel Romániában; közülük egy sem került a Székelyföldre.) Évszázadokig a Habsburg imperializmus áldozata voltunk. Egyszer a török, aztán a császár, majd saját, önző vezető rétegeink s végül a kommunisták miatt maradjunk örökké Európa koldusai? Elég volt az öngyilkos szemléletekből, a kellően át nem gondolt és csupán zsák - uccába vezető propaganda-hadjáratokból. 25 éve osztották ki a hirhedt kis cetlin Magyarországot a szovjet imperializmusnak. Mi legyen az otthoniak sorsa--nemzedékrő'l-nemzedékre—hogy az emigráció elismerését kivivják? Maradjanak meg kulinak, rabszolgának? Legfeljebb a sportban érhetnek el valamit? De ha valaki a szellemiek terén tör előre, akkor abból előbb-utóbb "Kádárék" lesz egyes emigráns lapok osztályozása szerint? Milyen elfogult, milyen igazságtalan szemlélet! Mennyire hijjáva'l van akár egy cseppnyi magyar öntudatnak és magyarság-szeretetnek! Jó volna már észrevenni azt a röneszánszt, ami Magyarországon néhány téren megindult. Két oka is van ennek. Az egyik az, hogy friss népi-paraszti erők kerültek be a magyar élet egyes szektorainak vérkeringésébe. A másik pedig az, hogy éppen mivel nincs szabadság, éppen mivel szovjet elnyomás van, ezek a tehetségek a^tevékenység olyan területein koncentrálódnak, ahol a politikai kényszer viszonylagosan kisebb. Valóságos öröm ma egy nemzetközi, tudományos folyóiratot kinyitni. Tele van magyar szakemberek cikkeivel, értekezéseivel. S nemcsak a külföldön élőkével, hanem egyre inkább az otthoniakéval is. S ma már egyre nagyobb számban jelennek meg otthoni szakembereink külföldi kongresszusokon is. Néhány ilyen kongresszuson volt alkalmam otthoni magyarokkal elbeszélgetni. Javarészt fiatalok, kiváló koponyák. Az apjuk kubikos volt, vagy zsellér Eszterházynál. ük biokémikusok, agrárkémiai kutatók, fizikusok. Ne legyünk büszkék rájuk? Süllyedjenek el a magyar ugaron? Vagy fussanak szét ők is, mint mi, hogy végül senki se maradjon otthon és megszűnjék a magyar kérdés? Vagy ott van a könyvnyomtatás. Nagyon igazságtalan és az otthoni magyarságra nézve bántó volt az a modor, ahogy a mai otthoni 12
