Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)

1971-03-01 / 5-6. szám

ja gőzölgött. A fiatalasszony zokogva csókolgatta a pólyás kis emberkét, aztán egy hirtelen mozdulattal megcsókolta a Segéd ur kezét.--A jó Isten áldja meg a Segéd urat . . .

A Segéd ur zavartan kapta el a kezét és mosolyogva nézte a kisbabát.

—Még csak fel sem ébredt a kis vasgyuró . . .--mondta. Hiába, a magyar fajnak nincs párja . . .

Ettől a naptól kezdve a Segéd ur hős volt a szemünkben.

Balogh Péter osztálytársunk volt. Kedves, csendes, jóltanuló gyerek. Egyszer aztán hosszabb ideig nem jött iskolába. A Segéd ur üzengetett érte, hogy mi a baja, mikor gyógyul meg? Utoljára aztán azt üzente vissza az apja, hogy: kell a segitség otthon is . . . sok a munka a ház körül ... A Segéd ur törődjön a saját dolgával, mert megjárhatja . . .

Péter még iskolaköteles volt, igy a Segéd ur elküldhette;völna .a csendőröket is érte, de ő maga ment. Mondják, amikor belépett ^az udvarba, Péter apja—nagydarab, bővérű ember--felkapta a vasvillát.

—Eemönjön a Segéd ur, ha kedvös az élete . . . Még ögy lépés és megmárton magában a veilát . . .

De a Segéd ur csak ment, mintha nem is hallaná. Aztán azt mondta:

—Ide figyeljen, Balogh uram. A tudatlanság nem bűn, de sokszor ölni tud. A tudás erő és hatalom, amihez mindenkinek joga van . . . És nagy bűn az, amikor másokat erőszakkal tudatlanságban tartunk . . . Ehhez még egy apának sincs joga . . .

Balogh gazda pár pillanatig nézte a vékony, sápadt kis .embert, aztán bekiáltott a házba:

—Pétör . . . vödd a táskád . . .—és befordult az istállóba.

A háború nehéz éveit éltük akkor és egyik reggel egészen a mi iskolánkig nyújtotta ki bántó kezét. Történelem óra volt éppen és a Segéd ur lelkes szavakkal mesélt Mátyás királyról, az igazságosról, mikor Menyus bácsi, a postás, kopogott az ajtón.

Arca szomorú volt és ahogy végigdobogott a termen, úgy tartotta kezében a levelet, mintha valami hüllőt vinne.

—Igencsak sajnálom, kérőm ... de mán a Segéd ur is kell nekik ... és szinte utálkozva tette le a penész-szinii boritékot az asztal sarkára.

Az osztály dermedtem ült. A Segéd ur nem nyúlt a borítékhoz,, ‘hinein pár pillanatig elgondolkodva nézett bennünket, aztán azt mondta:

—A Hazát nemcsak kötelesség megvédeni, édes gyermekeim, hanem dicsőség is. És folytatta Mátyás királyt.

A házak előtt a kiskertekben ekkor már nyilott az orgona meg a nefelejts és másnap reggel tanitás előtt szépen feldiszitettük a termet. A táblára Balogh Péter—mert neki volt a legszebb Írása— szép nagy betűkkel ráirta:

"Az Úristen áldja meg a Tanitó urat. Vigyázzon rá a csatában és küldje haza egészségben. Hálás szeretettel: az egész iskola."

Mikor a Segéd ur az öreg tanitó társaságában belépett és meglátta a felvirágozott osztályt, szeme párás lett és arca kisgyerekesen ellágyult.--Köszönöm jóságtokat, édes gyermekeim és köszönöm nektek, hogy taníthattalak benneteket. Én kint a fronton mindent elkövetek, hogy szégyent ne hozzak rátok. Fogjátok meg egymás kezét és imádkozzatok a magyarok Istenéhez, hogy segítse meg sokat-szenvedett drága Hazánkat ezekben a nehéz időkben.

Aztán hivatalosan átadta az osztályt az öreg tanitó urnák, aki már évek óta nyugdijban volt.

Az éjszaka még valahol a faluvégen bandukolt, mikor halkan felöltöztem és kimásztam a szobám ablakán. A vonat, ami a Segéd urat

29