Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1971-03-01 / 5-6. szám
UN OKAFIAMNAK, ÁDÁMNAK Mikor te már az Írásom megérted, Én nem beszélek többé földi szót . . . Emberi sors ez, egyszerű, törvényes, Mint múlt ideje a "van"-nak a "volt." Mert úgy esett, hogy térben és időben Te messze jársz az életem mögött: Hetvenkét év s a földgömb egy jódarabja A Missziszipi s a Maros között. De boldog vagyok, hogy játékos szobádban Ennyi időt is tölthettem veled S láthattam benned a fejlődés csodáját, Az eszmélő embert, szellemed. Ma még csak éber, csodalátó szemmel Bámulsz mindent, mert minden uj neked: Ujjongsz a fény, a hang, a szin hatásán És figuráid mozgását lesed. Még nem tudod, hogy játékos varázsba Burkolva, rejtve: a Törvény tanit; Törvénye hangnak, fénynek és a szinnek S törvénye létnek, amely kényszerit . . . Még nem tudod, de majd, ha megtanulod A Törvény rendjét: Te játszol vele; Eszközöd lesz az alkotás müvében, Akármi lesz is müved tétele. Mert alkotni fogsz. Alkotás egyetlen Értelme s célja szellem-létünknek. Mit alkotunk, csak az lesz halhatatlan, Öröklétet csak az ad lelkűnknek. (A barlanglakó húszezer esztendős Csontjára unott pillantást vetünk, De abban, amit a sziklafalba karcolt, Abban a lelkét üzeni nekünk . . . ) Mindegy, hogy téged mi igéz meg jobban: A fény, a hang vagy szin varázsa vonz, De legyen benne egész lelked abban, Amit általa a világnak mondsz. Mert lelked szép, a lelked jó és nemes, Ne hagyd elégni profán tüzeken; Add át müvedben az egész világnak, Hogy az szebb, jobb és gazdagabb legyen. Éltető Lajos nagyapád Alliance, Ohio 1970 20
