Itt-Ott, 1970. október - 1971. szeptember (4. évfolyam, 1-11. szám)
1971-03-01 / 5-6. szám
cia két részre oszlott: az egyik Debrecenben maradt (az alap-, közép- és haladó fokú külföldi magyar nyelvoktatásban érdekeltek), a másik Pestre utazott (az egyetemi fokú oktatásban ésamagyar irodalom külföldi terjesztésében érdekeltek). A debreceni ^részleg gazd^r műsort hallgatott végig aug. 11-ig. Napközben^szakelőadások váltották egymást a nyelv-, irodalom-, fogalmazás-, ének-, olvasás- és kiéjtés-tanitásról, délutánonként néha az előadásokkal párhuzamosan a környék szinjátszócsoportjainak, irodalmi^ és művelődési klubjainak megtekintésére nyilt alkalom, esténként néhány filmet^és művészi előadást néztek, hallgattak végig a résztvevők. Városnéző és a Hortobágyot megtekintő kirándulások dúsították az^amugyis roppant tömör programot. A budapesti részleg ezalatt a Fészek Klubban folytatta a konferenciát--itt az előadások és megbeszélések főleg a nyelvtudománnyal, az irodalomtudománnyal, a magyar irodalom külföldi terjesztésével, valamint az egyetemi nyelvtanitással foglalkoztak. 11-én Kecskeméten ismét találkozott a két részleg és együtt vett részt a Kodály zeneiskola bemutató kórus-előadásán és egy ifjúsági hangversenyen. 12-én zajlott le a közös összefoglaló kerekasztalértekezleta Fészekben, 1&-én ünnepélyes záróüléssel és zárófogadással végződött a konferencia. Az^előadások kivétel nélkül magas nivóju,komoly felkészültséggel összeállított, szakembereknek szánt és legnagyobbrészt élvezetesen levezetett, gyakran hangfelvételekkel illusztrált anyagot tartalmas* tak--a konferencia igy komoly és tömör tanfolyamot is jelentett a résztvevők számára. Két könyv is megjelent külön a konferenciára: az egyik Üzenet cimmel külföldi magyar felnőtteknek szánt 500 oldalas szöveggyűjtemény a magyar irodalom századainak kincseiből,^ a másik 66 magyarnép-és müdaít tartalmaz Elindultam szép hazámból cimmel. A konferencia külföldi hozzászólói főleg gyakorlati problémákat taglaltak-sürgettek. E problémák és javaslatok az előadások szüneteiben, esti beszélgetések során és a néhány szabadnap alatt egyre inkább tervekké kristályosodtak, mig végül az összefoglaló értekezlet a konferencia folyamán felmerült javaslatokat megvitatta és elfogadta, megbizva egy Előkészítő bizottságot a tervek végrehajtásával és egy következő konferencia előkészítésével. Az előkészítő bizottságnak 6 magyarországi és 8 külföldi tagja van, elnöke Dr. Lőrincze Lajos, a problémákat, az adottságokat és a lehetőségeket talán legjobban ismerő, kiváló nyelvészprofesszor. Az előkészítő bizottság még a konferencia vége előtt összeült és kidolgozta az elfogadott javaslatok megvalósításának módszereit, kijelölte a megvalósító szerveket és személyeket és kitűzte a megvalósítások határidejét. Az egyik határozat a konferencia folyamatossá, állandóvá tételét biztosította. Egy állandó szerv (ideiglenesen Magyar Nyelv Barátainak Köre néven) alakítása folyik, mely majd átveszi az előkészítő bizottság munkáját és biztosítja az eddigi és az ezután felmerülő javaslatok megvalósitását, igények és szükségletek kielégítését. Egy másik határozat a tájékoztatást célozta: a konferencia előadásait és határozatait tartalmazó teljes jegyzőkönyvet 1970 végéig, vagy 1971 elején kiadják, és mind Magyarországon, mind külföldön térjeszteni^fogják. E hatalmas anyagot egy rövidebb tájékoztató fogja megelőzni a konferencia lényegesebb pontjairól. ^Sok javaslat foglalkozott a külföldön nagyobb csoportokban és szórványban élő magyarok közti nyelvoktatásnak problémáival. Az egyik ilyen még a konferencia lezárása előtt megvalósult: Dr. Kálmán Béla, a debreceni nyári e/ryetemnek igazgatója bejelentette, hogy öt ösztöndíj máris rendelkezésre áll olyan külföldi magyar iskolában 17