Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-09-01 / 10. szám
tartotta a kritika pesszimista Írónak. akkoriban a magyar irodalom pesszimista hatásokkal küzd. Herder megjósolta a magyar nemzet végét, és minden 19. századbeli magyar költő érezte a nemzet kihalásától való félelmet. 5 Ezen az alapon ité'li meg Benedek Marcell "Az ember tragédiája" fontosságát is a magyar irodalomban. Szerinte a nemzet szomjazott az általánosan magastémáju költeményért, éppen azért, mert a magyar lélek együtt érzett Adám tragikus sorsával ^(mivel hasonlónak képzelte az ország a magyar ember sorsát a történelemben). A magyar sem választhat mást, mint a küzdést. Ennek a feltevésnek van ugyan lehetséges alapja* de véleményem szerint inkább elfogadható az a szempont, hogy Adám nem kizárólag magyar szellem, hanem hogy a nyugateurópai ember alakjában az egész emberiséget képviseli. Ugyanakkor észrevesszük, hogy a mü optimista befejezése összeegyeztethető a pesszimista véleményekkel. Ami azt illeti, az iró elő is készíti a közönséget, vagy az olvasót, az elkerülhetetlen végre. Mondhatnék, hogy filozófiai szempontból egy bizonyos tragikus szellemet képvisel, mivel előadja az emberi küzdés szükségességét. Az emberiség tehetetlenné válik az élet folytatásának ösztöne előtt. De nem fogadhatjuk el a darabot színművészeti szempontból tragédiának, sem a modern kritika, sem a klasszikus görögpéldák szerint, mert hiányzanak belőle a klasszikus tragédia követelményei! itt nem a saját tévedése, hibája vagy tehetetlensége határozza meg a hős bukását. Azért, ha nem is tragédia a szigorú színművészeti szabályok szerint, ez még nem jelenti azt, hogy nem értékes és magasrendü dráma! Katona József "Bánk bán"-ja, noha erőteljesebb tragédia, megfelelvén a klasszikus tragédia követelményeinek, megsem annyira értékelt a világirodalmi kritika által. A mü fő támogatója Arany János volt, kinek Madách először 1860- ban mutatta be, mikor mint országgyűlési képviselő Bécsbe utazott. Arany felolvasta a Kisfaludy Társaságnak--és két hónappal később Madáchot is beválasztották tagnak. Arany véleménye a műről az volt, hogy a magyar irodalomnak legjelesebb termékei közt foglalhat helyet. Arany elismerése tette lehetővé, hogy jóslata valóra váljék--s ezt a súlyosan filozofikus drámai költeményt azóta is nagy becsben tartja a magyar nemzet. Madách 19. századbeli kritikusai közül egyik sem említi azt a gondolatot, hogy talán nem is tragédia ez a költemény.9 Pedig, ha jól átgondoljuk, lett volna módjuk rá, hogy elemezzék tragikus hatását. Ismerték a görögöket; Shakespeare müveit is jól ismerték, és kétségtelen láthatták, hogy nem a történelmi háttér teszi Shakespeare hires tragédiáit általánossá, hanem a bennük található drámai eszközök, cselekmények és az emberi lélek mesteri ábrázolása. Ez a kérdés, azaz a tragédia lényege, csak a modern, realista színművészeti korszak idején léphet újra a szinkritikai kutatás fényébe. A 19. század romantikája, mely a klasszicizmusra való reakcióképpen születik meg, menekvés a valóság elől. 10 Ez a romantika nem adhatott alkalmat a klasszikus tragédia fejlődésére--amint az epikus drámai költemény fejlődésére igenis adott. A 19. sz.-beli "szinszerü" magyar drámairó főcélja az ember ábrázolása lett, nem a tragédia alkotása. Szigligeti nyomán pusztán a siker érdekében dolgoztak. Azt talán mondhatjuk, hogy a korai, történeti tragédia közeledik az igazi tragédia felé, de ez is bőven alkalmazza a látványos és hangzatos díszítő elemeket.12 A kérdés! mi az igazi tragédia, még nem alakult ki. 16
