Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)
1970-07-01 / 8-9. szám
világától nem egy fal választ el minket. Mert nemcsak egy olyan magyar töredéknek volt a szószólója, amelyről jóformán semmit sem tudunk, hanem azért is, mert Fábry—kommunista volt. A legjavából. S a nemzeti emigrációban nemigen emlegetik azokat a nagy magyarokat, akik történetesen kommunisták voltak. Fábry erkölcsi szükségből lett kommunista annakidején, a két világháború közti időszakban. De ugyanaz az erkölcsi parancs késztette arra is, hogy a kommunizmus szűk dogmáin túllépjen, s magyarságában uj értelmet találva, küzdjön egy erkölcsösebb, emberibb világért. Hogy megismerkedhessék minél több testvérünk ennek a nagy emberünknek gondolatvilágával, s hogy tájékozódhassák a felvidéki magyar kisebbség sorsa felől, folytatásban lehozzuk e helyen Fábry "A vádlott megszólal" c. kiáltványát, melyet 19^6-ban tett közzé. Ez az időpont az "öreg harcosok" kiábrándulásának éve volt; s ez az időpont az, ami Fábryta magyar bátorság megtestesülésévé teszi. De Ítéljen maga az olvasó. _éjx A VÁDLOTT MEGSZÓLAL (A cseh és szlovák értelmiség cimére) Keresd az igazat, hallgasd az igazat, tanuld az igazat, szeresd az igazat, mondj igazat, 1. őrizd az igazat, óvd az igazat mindhalálig! (Húsz János imája az igazsághoz) A második világháború, melyet a német fasizmus^robbantott ki, előidézője legyőzetésével véget ért. Nem volt még háború, mely ennyire egyértelműen tisztázta volna a felelősség és bűnösség kérdését, mint Hitlernek ez az ördögi precizitással megszervezett vandál rohama, a nemzetiszocializmusnak e 'Legsajátosabb megnyilatkozása. A háború erkölcsi posztu'látuma ülte itt diadalát: a háborús lelkiség, a hatalmi totalitás, a faji kizárólagosság, a barbár kíméletlenség. Amikor Hitler száguldó, pusztító rohama megtorpant és elfúlt, egy lidércnyomás alól felszabadult világ ujjongott a győztesek felé: a bellicizmus halálos döfést kapott, a tömeggyilkosság kultúrája likvidálódott, a hatalmi totalitás, a faji kizárólagosság a múlté, a barbarizmus hétéves- uralma véget ért, az ember újra felemelt fejjel járhat a világban. Felemelt fejjel . . . Emlékszel-e a lehetetlenre, a reményre, a kívánságra, mit titkos éji órán négy fal között, magányban, börtönben, táborban fojtott torokkal magad elé mormoltál: csak még egyszer! Csak még egyszer felemelt fejjel járni! Próbáld viszszaidézni magadnak a földhöz sujtottság és keserű megalázás óráit, ismeretlen kortársam Norvégiában és Dániában, Belgiumban és Hollandiában, Franciaországban és Lengyelországban és ti, dunatáji sorstársak: osztrákok, csehek, szlovákok, magyarok, szerbek, románok és bolgárok: csak még egyszer felemelt fejjel járni és nem földre sütött szemmel, félelemben és szégyenben! ^ A nap másoknak sütött. Mi csak a börtönőröket láttuk, és fogolytársunk sem emelhette fel veszély nélkül a fejét, hogy egymás arcába nézhessünk. Ránk a táborok monotóniája vetett árnyékot, és ha szabadok voltunk, a falhoz lapultunk: világunk nevetve hangoskodó sírásói 20
