Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)

1970-07-01 / 8-9. szám

a magyar ügynek Godó Ágnes alezredes, ha Petőfit alaposabban megismerné és megtanulná tőle, hogy lehet valaki forradalmár, demokrata, sőt, ha elvi beál'litottsága megköveteli, kommunista is, de mindamellett és mindenek felett—jó magyar.

MEGHALT FÁBRY ZOLTÁN

A SZABAD EURÓPA sajtószolgálata jelenti: Fábry Zoltán szlovákiai magyar iró május 31-én 73 éves korában a felvidéki Stószon meghalt. Munkáiban—a Palackposta. Harmadvirágzás. Európa elrablása.

A vádlott megszólal. Hazánk—Európa—a szellem és az erkölcs magaslataira szolitotta olvasóit, a haladó erőkkel azonosította magát, a barbarizmus ellen küzdött. Sokat olvasott, kiterjedten levelezett, stószi magányában a lét nagy kérdéseiről elmélkedett: halálával a magyar kisebbségi irodalom egyik legnagyobb alakja dőlt ki a sorból. Nehány egyéni apróságon kivü'l minden vagyonát, hétezer kötetes könyvtárát, kéziratait, házát, földjét, szülői örökségét a szlovákiai magyarok közművelődési egyesületére hagyta.

Eddig a jelentés. Ehhez még hozzá szeretném fűzni az alábbiakat :

Fábry Zoltán, a "Stószi Remete"(nem szerette ezt az elnevezést) volt az, aki teljesen egyedül, halálos betegen, évekig tartotta a lelket az elszakított országrészek magyarságában. Hozzá zarándokolt a magyar kisebbségek értelmiségének apraja-nagyja, erőt meriteni ebből a beteg testben rejlő, kiapadhatatlan lelki forrásból.

Csak Erdélyben döbbentem rá, hogy munkássága mit jelentett számunkra. Mindnyájunk számára.

A sors nem engedte meg, hogy meglátogathassam: amikor arrafelé jártunk, nem mehettünk át Romániából Csehszlovákiába. De sok kedves barátjával megismerkedtem. Ők kértek arra, hogy—nyugatra visszatérve—segítsem gyógyszerrel.

S igy kerültem levelezésbe vele. Kértem, küldjön receptet, de a felajánlott segítséget nem fogadta el: azt irta, majd ha kell, értesíteni fog.

De sohasem érkezett meg a kérőlevél.

Karácsonyra lapot küldtem neki, s ekkor megkockáztattam a kérdést: hogyan látja ő a mi szerepünket, itt a szétszórtságban? Nem volna-e hajlandó esetleg kifejezni gondolatait az ITT-OTT hasábjain?

Válaszát ez év jan. 8-ikán postázta, lapon, mely a stószi Fábry-házat ábrázolja. Ezt irta: "A tegnapi postával elküldtem a Stószi délelcttöket. Betegségem miatt most nem tudok dolgozni és igy kérését nem teljesíthetem. De örömmel veszem, ha folyóiratukat elküldik. Az uj évre minden jót. Szeretettel, Fábry Zoltán."

Ennyiből áll minden személyi kapcsolatom Fábry Zoltánnal. A lapot küldtük neki: hogy mi volt a véleménye róla, nem tudhatjuk. Csak annyit tudunk, hogy mutatta másoknak is, akik kérik, hogy küldjük arra a tájra továbbra is, "... mivel nagyon érdekes cikkeik vannak ..." És küldjük—remélve azt, hogy—ha szerényen is—de folytathatjuk azt a vigasztaló, léleképitő munkát, amit ő fé'lbenhagyott.

Mifelénk alig ismerik őt. S ezen nincs mit csodálkozni: az ő

19