Itt-ott, 1969. november - 1970. szeptember (3. évfolyam, 1-10. szám)

1970-07-01 / 8-9. szám

már minden formájában a tekintély elve, s akinek bármiféle társadalmi "hatalom" adatott, jobban teszi, ha óvatosan körülnéz, mielőtt bármit is szólna} fajok és csoportok egymással farkasszemet néznek, a család tartópillérei régen meginogtak, s a meztelenség már a szinházak színpadjain tanyáz. A politikai merényletek mármár világmániává lesznek, levegőnket, vizünket felelőtlenül szenynyezi fejlett technológiánk. A tudósok véleménye szerint, földünk most használatos nyersanyag készlete erősen kimerülőfélben van? s fejlett országok ipara elmaradott népek gazdag kincseit aknázza kisaját hazájában éhbéren dolgoztatva mindazt, ki nem fehér . . . Az ember szerepét sokhelyütt már komplikált gépek veszik át . . . —igy kényelmesebb és sokkal kifizetőbb. Igazi a munkanélküliség fokozódik, de majd csak megoldjuk valahogy . . . ! A nagyobb baj, hogy nemsokára nem tudjuk, mit is kezdjünk a szabadidőnkkel: több lesz a bűnözés, vagy a jó, emberi erények gyakorlatára jut majd több idő—?

(Gyerekeink az óvodában, iskolánk padjain és a cserkészeten most éppen anyáknapi sziveket rajzolnak, s aki teheti, virágot gyűjt a betonutak mentén, s aztán lelkesen szalad haza ... Ezalatt szüleik azon vitáznak, vájjon a "planned parenthood", a birth-control, vagy már csak a tömeges abortusz a biztos megoldás?)

... aztán jön a megdöbbentő hir (s iskolánk szünet-idejében a gyermekeink önfeledten tovább játszanak): az egyetemisták háboruellenes tüntetése során, négy diákot halálos lövés talált! A fiatalok közül sokak szaká'llaikat lenyirják . . . itt-ott gyertyákat gyújtanak. A szülőknek távirat megy: "Happy Mothers' Day!" Több, mint háromszáz főiskola már bezárta kapuit: ha mindebből minden tudhatót meg nem tanultunk eddig, minek is akkor tovább iskola?

Szerte az országban sztrájk-felhívásoktól hangosak az utcák . . . közben építőipari munkás és orvostanhallgató egymást verik. A televízió hűségesen beszámol minderről, s ezalatt Kambodzsában egyik diáklány bátyja csőre tölt} s mintha már a jobban öltözöttek sem lennének egészen biztosak abban, hogy a kommunizmus világveszélyének elhárítására ezek és hasonló eszközök a leghatékonyabbak—

De hát mivégre mind e gond? Akik mindent jobban tudnak, már régóta mondják, hogy a bajok oka: a múlt idők sok mágiája, hite, meg valamiféle ódivatú hazafiság. A gép és lombikok majd átveszik az irányítást, s megoldja a problémáinkat a tiszta ész, sokan mások egy uj diktátor-messiástól remélnek jobb holnapot, minthogy az isten amúgy is halott.

így állunk, lám, 1970 Anyáknapján—emberek.

(Jaj, csak a gyerekek ki ne nézzenek az ablakon . . . !)

De a hírre, hogy Ő már meghalt—úgy tűnik most nekem—végül is felfigyelt a mindig élő Isten. És életében talán először felkacagott. Aztán újra bárkába szállt. És uj világok olajfoltos partjai felé hajózott. Többen, akik szent és lemoso'lygott vigíliákban szüntelenül várták, futva szaladtak a hírrel: Jézus él! Es megindultak újra sokan a szegények (némelyiknek szakálla is volt•) az evangéliumi if ju egykori helyébe most odatódult sok diák, apostolnak újkori együ^yüek jöttek, várva egysmás feleletre, mit az elektromos számológépek még nem magyaráztak meg. Film-városok hordalék népéből való u;j máriamagdolnák keresték, s számos ujfarizeus lesütötte a szemét. Tőzsdék és templomok táján nagy riadalom támadt, amint korbácsával ide-oda sújtott, s a Rockefeller

8