Itt-Ott, 1968. október - 1969. szeptember (2. évfolyam, 1-7. szám)
1969-09-19 / 6-7. szám
én iss mint elődeim, akik az öreg Tiszteletes ur után voltak. Elmondotta, hogy AO év óta összedült a régi 800 éves templom. Az utolsó istentiszteletet a papilakás egyik szobájában tartották. Elődömmel sokat perelkedtek, ez volt az oka. annak, hogy senki nem fogadott megérkezésemkor. ... meghívtam a kurátort a vasárnap tartandó istentiszteletre és felkerestem a többi híveimet, mind megígérték, hogy vasárnap meglátogatnak. 21 is jöttek. Tele lett a lakásom velük, megnyugtattam őket, hogy én nem fogok perlekedni velük. Póli néni, az öreg pap özvegyasszony leánya felvilágosításképpen figyelmeztetett: Tiszteletes ur, mi mindnyájan rokonok vagyunk, ha egyet megbánt közülünk, mindnyájunkat megbántott, megnyugtattam, hogy a pap nem azért van, hogy bántsa hiveit, hanem azért, hogy szeretettel Istenhez vezesse őket. A következő vasárnap hiába vártam a híveket. Harangozáskor az öreg Pálfi Istvánt láttam, amint igyekezett az uj, diszes gör.kath. templom felé. Utána kiáltottam. Pálfi bácsi2 Nem az a mi templomunk. Az öreg restelkedve sompolygott vissza és bejött hozzám. Csüggedten szóltam. már beharangoztak. Iliért nem ide igyekezett? í aga református ember. Itt a helyei Az öreglesütött szemmel válaszolt. A többiek is oda mentek. En is oda akartam menni, a templomba. Ili csak a templomban tudunk imádkozni. Nekünk nincs templomunk, AO éve összedült. Ez a szoba, ahol a Tiszteletes Ur prédikál, nem templom. Nem lakik ebben az Isten, Pál'fi bácsi2 Az Isten a szivekben lakik. A kézzel csinált templom szont hely, de Isten nem a kövek ‘istene, hanem az emberi szivek Istene. Imádkozni lehet akárhol. Ha nekünk nincs templomunk, imádhatjuk az Istent ebben az imád sei gr a rendelt szobában is. menjen öreg és a másik istentisztelet után gyűjtse össze a reformátusokat ide. Gyűlést tartunk. Lassan gyülekeztek.— Szemrehányást tettem nekik és kértem őket, hogy máskor ide jöjjenek. Konokul védekeztek. Jönnénk mi, ha templomunk volna,— de nincs templomunk. Úgy éreztem, mintha ingovány szélén járnék. Hogy tartsam meg ezeket^a veszendő lelkeket? Ereztem a tömjénfüst fojtó leheletét, a mélységeket áthidaló, gyertyafényben ragyogó sápadt szentek ölelését. Ns láttam az Istenkereső^ véreim vergődését a zászlódiszes, szentképes oltárok előtt. Hogy vezessem a szentképektől az Istenhez őket? Prófétai hittel kiáltottam feléjök: Lesz templomunk, ahol imádkozunk Istenhez’ Egy bátortalan, hitetlen hang felelte: Kevesen vagyunk ahhoz, hogy templomot építsünk. Elegen vagyunk2 Kitiltottam A kő itt van a beomlott templomban. Az asztalosmunkát adom én. Hát maguk mit adnak? Hitetlenül tekintettek rám. Gondolták, Ígérhetünk akármit, úgysem lesz belőle semmi. De már a lélek megragadta őket és hét család megajánlott 35 ezer leüt a templomépitésre2 ^s ki is fizették ezt néhány év alatti 28
