Irodalmi Szemle, 2021
2021/10 - BIOPOÉTIKA - Tőzsér Árpád: A mindenség nyálkás törzsén; Európa földje. Nem-versek Európa múltjáról-jelenéről (versek)
TOZSER ARPAD A MINDENSEG NYALKAS TORZSEN Fiatal barataimnak Valamirol menthetetlenul lemaradtam - Mindent megeltem, amit egy hosszu eleten at az Isten haszonallata, az ember megelhet, megis hianyerzettel tavozom a Teremtesbol. A mindeddig kutyahusegu erzekeim vert allatokkent oldalognak vissza a materia primanak is nevezett osallapotba. Immar ugysem aktualis lehetosegekkent (de minek voltak kihagyott lehetosegei?!) ertetlenkedd szomorusaggal tekintgetnek hatra ream. - Felfoghatnam mindezt igy is: csaknem szaz evig, haboruk, jo es rossz izu forradalmak veres lapjaban gazolva megusztam azt a valamit, amibe masok fiatalon belehaltak. De megeltek-e vajon a szanando test tapogatoinak, a latasnak, hallasnak es ertelemnek mint letformaknak a szomoru elvonulasat? Tapasztaltak-e, milyen ambivalens ezen onallosodott vehiculumok mozgasa: nem tudjak, eldre mozduljanak vagy hatra. Ambivalenciajuk oka: akaratlan viszik magukkal az en, es csak az en teremtett vilagat, sajat Napjat, Holdjat, csillagkodeit s a Foldjet - jaj, a Foldemet, tengereimmel, szigeteimmel, morenaimmal, hangyabolynyi varosokkal,
