Irodalmi Szemle, 2021

2021/9 - Gubis Éva: 1 Móz. 30 (próza)

a legvegerol rohan a zsebkendojevel a pap talarja fele, irgalmas szamaritanus. Neki is textil zsebkendoje van. Leterdelek a padba, ima kozben vakarom le az ostyat a nyelvemmel. Feri pusmog hatulrol, en mar foladtam ennek a gyereknek a megneveleset, te rontod el. Tedd azt, feladasban ugyis jo vagy. Judit cinkosan Davidkara kacsint, dszszepacsiznak, koszontik egymast a beke jelevel.

Ismet dzvegy bolond Josikane lett az utolso aldozo, diadalmas arccal setal vegig a fofolyoson, imara kulcsolt kezeben szorongatja a vonatbogartol veres zsebkendot, mintha legalabbis Veronika kendoje lenne. Judit azon rohog, hogy van kezbe meg nyelvre aldozas, meg hogy igy hivjuk. Kar volt elmondanom neki. Fulladozva sugja, hogy Isten biztos tobbre tartja a nyelvre aldozast, ha igazi ferfi. Megint latom a melltartojat, ahogy lehajol hozzam. Ne hajlongj ilyen dekoltazzsal. Csuklik, mikor visszasugja, hogy mellre aldozas van-e.

Visszaiilok a padba. Esti homaly lett a mise vegere. Davidka az apjat faggatja, hogy ki fujja el avegen agyertyat. A pap akozelgo elsdaldozast is emliti a hirdetesek kozott. De szep lenne, ha ebben a templomban elsdaldozna a gyerek, itthon. Majd rakerdezek, hogy atjohet-e a szomszed telepiilesrol. Ez a vonatbogaras mise az egesz csaladdal izgalmas elmeny lehetett neki. Felallunk az elbocsajtd aldasra, imara kulcsolnam a kezem, de Judit elkapja, egymasba fonja ujjainkat. Koszonom, sugja. Nem tudok miatta keresztet vetni, csak az ujjgyakorlatot csinalom, a ram eso reszet.