Irodalmi Szemle, 2021

2021/5 - TSÚSZÓ - Körndl Sarolta: (A csók ára) (közreadja Lill Amália beleegyezésével: N. Tóth Anikó) (elbeszélés) / TSÚSZÓ

kemenyek, nem lehetett betelni a latvannyal. A kbzonseg lassan gyiilekezett, az elelmesebbek a kavezobol bort vagy gyiimolcslet hoztak magukkal. Mar a ket csellista is megjott, raerosen keszulodtek, kedelyesen beszelgettek, ki-kiszoltak az erkezokhoz. Kozben letelepedett mellem az elegans idos holgy. S mintha reg latott rokona vagy baratja lennek, ott vette fel a beszelgetes fonalat, ahol feltetelezett utolso talalkozasunkkor leejtettiik. Elobb szlovakul, majd, miutan hal­­lotta, hogy a ferjemhez magyarul szolok, atvaltott magyarra. A szokatlan, am nem kellemetlen bizalmassag, az alattunk liikteto varos, a nyarillatu kert hamarosan kiegesziilt a zeneszek virtuoz mozdulatai altal a csellokbol kicsalt burjanzo muzsikaval. Az idos holgy, akirol mar tudtam, hogy Lili Amalianak hivjak, egy Boccherini- es egy David Popper-darab kozott varatlanul megker­­dezte, olvastam-e Tsuszd Sandor verseit. Valaszomat elegedetten nyugtazta. A koncert vegeig - raadasnak ket Bartok-atiratot jatszottak - nem hagyott beken a motoszkalo kerdes, miert is hozta eld Tsuszd nevet. Mikor a nezok szedelozkodni kezdtek, Lili Amalia megkert, ha nem sietos a dolgom, varjam meg, mig elkoszon nehanyuktol. Szivesen idoztiink tovabb, figyeltiik a lagy alkonyba oldodo epiileteket, mignern Lili Amalia karon fogott, majd a lepcsdkon es te­­raszokon korat meghazudtolo furgeseggel vezetett le a haz bejaratahoz, ahol ismet varakozasra kert, belibbent, de szinte szempillantas mulva visszatert. Egy faragott fedelu fadobozkat nyujtott at azzal, hogy nalam jobb helyen lesz, s tegyek vele legjobb belatasom szerint. Mielott meg barmit kerdezhettem, mondhattam volna, elnezest kerve udvariasan elkoszont azzal, hogy a csellistakat kell gardiroznia. A dobozban dsszehajtott papiron az alabbi, kisse kopott gepiratos szoveget talaltam: 1967 juliusaban meglatogattam Felsoronan dedanyamat, hogy felkdszontsem Sarolta-nap alkalmabol. Franciakremest vittem neki, mert tudom, hogy a tejszines siitemeny a kedvence. Rdgton bevagott kettot, es szaja szelet nyalogatva megdicserte, hogy hasonlit az ize egy tortacs­­kara, amit kislany koraban gyakran evett a Borhegyi-cukraszdaban, Selmecen. Hirtelen nekem szegezte a kerdest, csdkoloztam-e mar. Merthogy o ebben az eletkoraban bizony gyakran jart a Csokligetbe, kivaltkepp majusban, es nem csupan levegozni meg setalni. A Csokligetrol keve­­set tudtam, igy faggatni kezdtem, s dedanyam, aki nagyon szeretett beszelni, de sokszor eldont­­hetetlen volt, torteneteiben mennyi a kbltbtt es mennyi a valodi, olyan aprolekos kepet festett a harsfa allerol, az erdeszlak faragott oromdiszeirdl, a Szecsi-tavakban uszkalo csillamlo pikkelyu pisztrangokrol, a zajos lovolderdl, az tide papirnyirfakrol, az drokzbld paratolgyekrdl, a csoda­­latos liriodendronokrol, a szazadfordulo kornyeki ruhadivatrol, a bokrok mogott megbuvo sze­­relmesparokrol, Balog Laci bandajarol, hogy ugy ereztem, en is ott jarok eppen. Kiilonos szenve­­dellyel magyarazta a csokfajtakat, mikozben huncutul szetfutott az ezer ranc a szaja korul. Ebbol

Next

/
Thumbnails
Contents