Irodalmi Szemle, 2021
2021/5 - TSÚSZÓ - Körndl Sarolta: (A csók ára) (közreadja Lill Amália beleegyezésével: N. Tóth Anikó) (elbeszélés) / TSÚSZÓ
1906. junius 19. Mostohaanyam kozbenjarasara apam engedelyt ad. Titokban hetek ota kesziflok, a mezszinu csipkeratetes ruhat Hecht Jozsa divatarusnonel rendelem meg, a Parizsbol erkezo ruhan sokat kell alakitani, hogy passzoljon mindenutt, igy joval tobbe keriil, mint amennyit apamtol kapok, a csokberbol egeszitem ki, diszes hajture, legyezore, selyemszalagra is marad. Felkeresem Pollak Janka fodrasztermet, champoing hajmosast es ondolalast vegez nagy mugonddal, rafinalt kontyot kerekit, amibol boho tincsek kanyarognak a vallamra. Ez a masodik valetabal, ahol nem pusztan bameszkodok, hanem minden porcikammal jelen vagyok: a bekezdo csardast Gecsanyi Frigyessel, a lengyelket Szladek Kristoffal, a keringot Schaller Hugoval jarom, apamnak kedvezve, hiszen baratainak fiait tiintetem ki kegyeimmel. A polka francaise-t Suhajda Lajosnak igerem, a liceum legfiatalabb tanaranak, aki csalodast okoz az izzado tenyerevel. Kormagyar kozben eszreveszem, hogy valaki figyel az egyik oszlop mellol, de forgas kozben nem tudom beazonositani, el is sodrodom a terem masik pontjara, a negyes csardast Drottner Arzennel tancolom, aki elcelodik a nyugtalansagomon, de meghajlas kozben a fulembe sugja, hogy a harmadik oszlopnal egesz este sovarogva nez valaki, a gyorspolkat Schweitzer Jakabbal szokdecselem vegig, pihegek, s amikor Balog Laci elrikkantja magat: holgyvalasz! vakmeroen a harmadik oszlop fele indulok, a nalam egy fejjel magasabb fiatalur, akinek szoke szoghaja a vallat veri, nem lepodik meg tulsagosan, bemutatkozik, majd sajnalkozva annyit mond: nem tud tancolni, de nem szeretne kellemetlen helyzetbe hozni a latszolagos elutasitassal, nyujtja a karjat, s azt ajanlja, levegozziink a kertben. Egy percig sem gondolkodom, nem torodom vele, latjak-e, megjegyzik-e, hova s kivel tiinok el. A kertre bodito harsillat telepszik, egy olyan szegletbe vezet, ahova mar nem jut feny, minden teketdria nelkul maga fele fordit, arcomra hajol, homlokomra hull a szoghaj, anizs, kardamom, menta, gyomber, rozmaring fogocskazik az apolt boron a serkend borostak kozott, lazasan csokol a flan izu szajaval, nyelvevel bokbdi a nyelvem, szediilok, minden porcikam zsibong, olebe vesz, elindul velem a sotetben, a kertbol egy masik kerten at sziik utcara eriink, szegyenlosen pislakolo gazlampak alatt visz, idonkent apro csokokat lehel a szamra, tudom, hogy nem szabadna hagynom, hogy menekulnom kene, vissza a Wintri biztonsagos nagytermebe, Cziczka Marihoz, Drottner Arzenhoz, ehelyett atkarolom egy ismeretleniil ismeros ferfi nyakat, vagyom a flan izu szajat, kis ido mulva nyikordul egy kapu, lepcsdkon haladunk fel a sotetben, egy pillanatig sem tartok attol, hogy megbotlik, s mindketten legurulunk, olyan biztonsagot sugaroz, nyilik, majd csukodik egy ajtd, fordul a kulcs a zarban, az utcarol gyenge feny szurodik be, ledobja a kabatjat, magahoz szorit, majd elenged, kezemnel fogva az agyhoz von, egyutt hanyatlunk le, ahogy a szoknyam
