Irodalmi Szemle, 2021
2021/3 - ERDÉLYI METAMODERN - Mohai V. Lajos: Aki él, látja ezt (próza)
MOHAI V. LAJOS AKI EL, LATJA EZT Ingeborg Bachmann emlekenek Eljon egy pillanat novemberben, amikor gyermekkori elmenytoredekek elevenednek meg, ha az ember kimegy az utcara, es elindul a hegy fele. Joi ismeri mar ennek a pillanatnak az eljovetelet; nem mulo izgalom emlekei inditjak utjara rijra meg ujra; ebben a pillanatban bizonyos gyongedseg pihen a lelkekben, a regi idok vonzerejenek kicsiny szelete, amelyet elraktarozott, rosszabb idokre felretett a sziv, s amelynek felnottkent is engedelmeskedni kotelesseg. Ilyenkor hopelyhekkent szallongo gondolatok lepik el a lelket; az ember csovalja fejet, de joleson veszi tudomasul, hogy nem sorvadt el benne az artatlansag iranti vagy; feher sziromhullas ez, ajandek a sajat elgyotort vilaganak, tartson barmeddig. Harmonikus allapot a hegyi uton, allapitj a meg, bar torekenysegevel tisztaban van. Neha megall a drothalds keritesek elott; kerteket lat, beleselkedik a kertek melyere huzodott villakig, ahova a kikovezett lepcsosorok vezetnek. A foljarok mellett tujak nyujtozkodnak; a latvany, amit mutatnak, jolesik a szemnek, ez a hegyi ut ismeri az arnyalatokat, nyugtazza elegedetten; nem gondol meg az iinnepek kozeledtere, amikor ezt a bekes kornyeket kek, voros es feher izzok es olcso neonfurtok csufitjak el, es a tujakat a vasari kivilagitas letaszitja szoborszeru maganyukbol. Ezekben az elfogodott pillanatokban a regi vilag erzesei ujra folismerhetok, ez a pillanat vegleg a regi vilage mar, ezek az erzesek egy gyermekei benne, bizodalma egy gyermeke, ahogyan odanyomja homlokat a hideg ablakszemhez, boldogan nezi a sotetet, mi tortenik ott. Keritesek es fak allnak a sotetben, bokrok, gazdasagi epiiletek siillyednek el benne; lampak csillannak meg es hunynak ki; a levegoben viragkertek avarillata szall. Fenylo csillagok tartjak tisztan az eget. Visszafojtott lelegzettel figyeli, ahogy a zsindelyek reseibol megszolalnak a szelek. Mintha szalvetat lobogtatnanak. A neszek csak reggelre hagyjak el a hazat, mint a korankelok, eltunnek az ajtok mogul, eltunnek a hosszu folyosokrol, eltunnek az utcak didergo arkaiban, megijed, hogy atkelnek egy masik vilagba, megijed, hogy
