Irodalmi Szemle, 2021

2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Mizser Attila: Kontúrok. Szolláth Dávid Mészöly Miklós-monográfiájáról (kritika)

retező magánszövegek feldolgozására - itt megemlíthetjük Szigeti László értékes munkáját, amely a Mészöly-életmű utógondozása szempontjából kétségtelenül megkérdőjelezhetetlen, megkerülhetetlen.

Szolláth három alkotói korszakot különít el (Hosszú pályakezdés, A műforma felbontása, Kései változatok). Ezeken belül jó érzékkel talál a továbbgondolásra alkalmas mozzanatokra. A Pontos történetek... viszonylatában például a Polcz- Mészöly munkakapcsolat kérdéseire. A Film összehasonlító olvasatának lehetőségeire. Az „áltörténelmi regények” vagy a „mágikus realista” történetalakítás hatástörténeti vonatkozásaira a mai prózában.

De sok kérdés marad még így is függő, megoldatlan. Mi lett a befutó? És menynyire befutó az, amit annak gondoltunk? A Saulus? A Pontos történetek... ? A Film? A Megbocsátás? Az atléta halála? Folytathatnánk a felsorolást. Kell-e erre válaszolni? Lehet-e? Kell-e még egy összegző tanulmány, monográfia? Pontos történetek útközben? Mindenesetre olyan életművet, olyan életműről olvashatunk itt, melynek írója számára minden lehetőség, apparátus adott volt. Egy autonóm világ feltérképezése.

Ügy Mészölyé, és talán úgy Szolláthé. Összehasonlíthatatlanul megközelíthető. Ezek egy meghatározott helyről szemlélt tárgy, test világos pontjait összekötő vonalak, amelyek az adott környezetből tisztán emelik ki a látványt. Az elmondhatóság terét. Ahonnan akár a dolgok helyükre is kerülnek, kerülhetnek. Miközben a hiány rendkívüli módon szorította őket valami felé. De az éles kontúr miatt a főalak már messziről jól észrevehető. Azonosítható. A környezet, a látvány tartománya.

Tudjuk, Mészöly bizonyos értelemben talán mindig időszerűtlen lesz, de ez mintha az előnyére válna. Az egyik nap vág. A másik nap ragaszt. Száz körül is. Ez a szerző, a monográfus érdeme.

(Jelenkor, Budapest, 2020)