Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - „A kontextusváltás képessége". Nagy Csilla beszélgetése Szolláth Dávid irodalomtörténésszel a Mészöly-monográfia kapcsán
részleteibe most nem mennék bele. Balassa jelentőségével, hatásával és elemzési stílusának árnyoldalaival én egy egyetemista koromban elkövetett elemzésemben próbáltam szembenézni. Tipikusan forrófejű, ifjúi önzéssel megírt dolgozat ez. Először mindent elolvastam Balassától, rengeteget tanultam a munkáiból, Flaubert-t, Lukácsot, Nádast stb., aztán a kritikámban könnyű kézzel kimutattam hibáit és rapid módon triumfáltam. Néha szörnyű az ember, amikor fiatal. Ö a Nádas-monográfiájáról írt bírálatomat2 elolvasta, üzent, hogy beszélni szeretne velem róla, egyszer találkoztunk is, de akkor haladékot kért, mert nem ért rá. Aztán körülbelül két hónap múlva meghalt. Ez persze csak egy szomorú anekdota. A lényeg az, hogy Balassának nagy szerepe van a Mészöly-kép kialakulásában, sőt a Mészöly-életműkánon kialakításában, de én őszintén szólva nem hiszek abban, hogy egy-egy nagy formátumú kritikus dönti el, hogy merre megy az irodalom. A Mészöly-pálya számtalan példát szolgáltat arra, hogy az irodalom közösségi teljesítmény, a romantikus zsenihívők helyett én a józan, kissé talán szarkasztikus kontextualisták, kulturalisták, intertextus-bogarászók, no meg a művészetszociológusok pártján vagyok. Ennek megfelelően igyekeztem a könyvben sokféle szemszögből nézni a Mészöly-kép alakulását. Sokat írok a mára elfelejtett kincstári marxista kritikusok meg-megújuló Mészöly-ellenkampányairól, és kitérek a Mészölyről szóló ügynökjelentések hajmeresztő, voltaképp vicces álesztétikai terminológiájára is. Tárgyalom a Mészölyt pártoló kritikusok, például Béládi Miklós defenzív stratégiáit, kitérek a nyugati magyar irodalmi emigráció remek értelmezőinek (pl. Sípos Gyula/Albert Pál, Karátson Endre stb.) egészen más szempontú, sok tekintetben érvényesebbnek tűnő értékeléseire. A náluk fiatalabb Balassa és a vele kortárs, a negyvenes években született kritikusok nemzedéke csak az ő írásaik után-közben lép föl. Az a generáció, az az új világirodalmi és irodalomelméleti tájékozódás, amelyet Kulcsár Szabó Ernő egyik könyveimével tudnék hirtelen legegyszerűbben megnevezni: „Az új kritika dilemmái”. Thomka Beáta mindenekelőtt, Szegedy-Maszák Mihály, Szörényi László, és még sorolhatnám a neveket. Sőt, a generációkat, a nyolcvanas-kilencvenes években fellépőkkel folytatva a sort: Takáts József, Szilasi László, Kulcsár-Szabó Zoltán. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy remek Mészöly-kutatók és -elemzők vannak a nálam fiatalabbak között is. Elképesztően érdekes, hogy ők mit vesznek észre egy-egy Mészöly-műben, ami nekem 2 S zolláth Dávid, Halász a hálóban: Az öntükröző regényről, a motívumelemzésröl és Balassa Péter Nádas-monográfiájáról, Kalligram, 2002/október, 109-127.