Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Dobsony Erzsébet: „Nem emlékszem, de igyekszem erősen elképzelni." Mészöly Miklós Öregek, Halottak című novellájában elmesélt valóság képei (tanulmány) / MÉSZÖLY 100
Ebben az esetben a szavak a képekkel együtt tökéletesen tükrözik a látvány üzenetét. Az Öregek, halottak című novellában két olyan Móser-kép is szerepel,33 amelyekhez a társított idézet alátámasztja a látványt. Az epikai müvek egyik alapvető sajátossága a cselekmény helyszínének a bemutatása, mely fontos a történet lokalizálhatósága szempontjából. Mészöly esetében a tér vagy a táj bemutatása olyan attribútumokat idéz meg, amelyek kihatással vannak a szereplők életére is. Az Öregek, halottakban a főszereplő-narrátor, a pesti nagynéni unokahúgával, Valival indul városnézőbe. Az első Móser-fényképen egy városrészlet látható: az út fentről halad lefelé a hosszú téglafal mellett, s a szűk utcavégen a kép középpontjában egy templomtorony látható. A felirat szerint „[tulajdonképpen cél nélkül vágunk neki az utcának”,34 s az olvasó szinte sietteti a szereplőket a nyári hőség elől az árnyékos utcaközbe. Séta közben könyvekről beszélgetnek, s Vali kifejti, hogy számára azok a történetek kedvesek, amelyek mindent pontosan leírnak. Spionázs könyveket hoz fel példának, mert ott „Az embernek nem is kell elképzelni, hanem mindjárt látja, és még a tilos részeket is úgy tudja írni... [...] Én szeretek minden látni. A mozi is azért a legjobb, mert minden azonnal ott van.”35 A térre kiérve pedig plakátarcképekre hívja fel a figyelmet, melyeket népgyülés alkalmából szegeztek az állványra. Mészöly direkt utalásokkal köti össze a helyszíneket is, hiszen a két nő útja a térről egy kis kápolnába vezet, ahová a nyári forróság elől menekülnek. így jutunk el a történet másik fényképéhez, 3 3 Móser Zoltán Mészöly barátjaként kapta tőle a felkérést, hogy - az ő szavaival élve - illusztrálja a kötetet. A borítóképet illetően nehezen tudtak dűlőre jutni, s egy véletlen folytán lelték meg a megfelelőt, melyről senki nem tudta, honnan került hozzájuk. „Amikor már a végső leadáshoz közeledtünk, akkor egyszer a polcon észrevettem valamit: - Miklós, nézz csak oda - mondtam, és arra felé mutattam. De nem ott állt meg tekintete, hanem a falon, egy barna képnél. Szinte elámulva nyúlt a falon függő kép után: - Ez az, megvan - válaszolta, és mosolyogva a kezembe nyomta. Egyáltalán nem erre gondoltam, de örültem, hogy végre megszabadulok a nehéz munkától - mert az volt -, és végre teljesen kész a könyv.” S ugyanerről a képről Polcz Alaine: „Ezt a levelezőlap nagyságú, kicsit kopott barnás fotót kinagyíttatta, bekereteztette. Nem tudni, hogyan került a házhoz. Sokszor nézegettük, kerestük a nyitját. Pontos, világos, áttekinthető. De mit ábrázol? Mit csinál ez a három ember? Milyen távol állnak egymástól. Valami mégis összetartja őket.” Móser Zoltán, Polcz Alaine, Tárgyak - surlófényben, 2001, december. Elérhető: http://www. forrasfolyoirat.hu/0112/moser.html [cit. december 29.] 3 4 Mészöly Miklós, Öregek, halottak, 310. 3 5 I7o., 311.
