Irodalmi Szemle, 2021

2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Plonicky Tamás: Banzáj (próza) / MÉSZÖLY 100

ta az anyukáját arról, hogy „mikor fog már fingizni a leves?”, és a kicsi gyerek most épp neki, a mindig mosolygó, szép, csinos anyjának a lágy, trillázó kedves hangját hallja, aki főzőcskézés közben a bableves folytonos pukizása alatt épp valamilyen régi, rádióból is gyakran szóló klasszikus dalt dúdolgat. A pillanatnyi idillt a nő férjének megint csak jó szokásához híven, tökrészegen történő hazaérkezése bontja meg, ezt ugyanis már, hogy ivott, a tuf-tuf-tuf hangokat kiadó erőteljes ajtódörömböléséből, és a csengő intenzív, hosszan tartó nyomásából is hallani lehet, hiszen ha ez az ember részeg, akkor mindig ezt csinálja, mindig dühösen veri az ajtót, és erőteljesen nyomja a csengőt, és most is erőszakosan csinálja mindkettőt, és e két, felváltva történő cselekedet közben a férfi, akinek e fiatal nő még pár évvel ezelőtt olyan örömmel mondta ki azt a részéről immáron ugyancsak ezerszer megbánt és ezerszer elátkozott boldogító igent, azt ordítja mély, öblös hanggal, hogy „fejezd már be a kurva éneklést, mert az éjszaka kellős közepe van”, holott minden kétséget kizáróan tudta jól, hogy az óra körülbelül este fél kilencet mutat, és ebben az időintervallumban történő zajkeltés még jogilag sem számít csendháborításnak. De neki, a tökrészeg ördögi vágyakkal és indulatokkal teli Istennek mit sem számított az óra időreprezentálása, még csak az se volt lényeges, hogy a törvények alapján ez az éneklés besorolható-e egyáltalán a nyugalom megzavarásának kategóriájába, hiszen bármilyen sokat is ivott, tisztában volt azzal, hogy nyilvánvalóan nem sorolható be, sőt az általa megszólt ártatlan éneklést még a házból is szinte alig-alig lehetett kihallani, de ez esetben végképp nem az éneklésen, hanem elsősorban a provokáción, a férfi frusztrációján, még inkább annak agresszív módon történő levezetésén, lecsatornázásán, a kisebb harcierő elleni fellépésen volt a hangsúly; azon, hogy a részeg apa végre-valahára megmutathassa az erejét, azt, hogy képes a vadságra, hogy igen, ő is képes a keménységre, hogy képes újra istent játszani, mert tudta jól, hogy ennek a hőn áhított felsőbbrendűségnek a kimutatása csak és kizárólag a gyámoltalan családjával szemben adathatott meg a számára. Ez a férfi ugyanis, ha olykor-olykor szembe is került valakivel, mondjuk a barátaival, soha nem ment bele a veszekedésbe, soha nem vállalt fel egyetlenegy konfliktust sem, nem ült fel a provokációknak, mindig ő volt az, aki mindenkit megnyugtatott, mindig ő volt az, aki lehiggadva, meghunyászkodva, szubmiszszív, nőies gyengédséggel elsőként kért bocsánatot e gálád, részeges, őt provokáló ivó-