Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Tanos Márton: Határsértés és térfoglalás. Hatalomreprezentációk Mészöly Miklós Az ablakmosó és Páskándi Géza A vigéc című drámáiban (tanulmány) / MÉSZÖLY 100
került, hanem ők maguk szereplőkként is azok, hiszen az egész, szolid jómódban élő kortárs magyar kispolgári társadalmat képviselik. A vigéc modellszerűségét azonban tovább erősíti az a groteszk elidegenítő hatás, hogy a darab cselekménye egy gyermekmeseszerű díszletekkel is megtámogatott keretbe helyeződik bele, a Piroska és a farkas mesealakjainak fölidézésével. Ekként egy modell jön létre a modellben, a Kádas családdal történtek és a fölidézett Grimm-mese egymást értelmezik, a szereplők megfeleltethetők egymásnak. Mészöly drámája is modellszerű világot teremt, jelképes tereivel, redukált díszlethasználatával és tárgyi világával. A lakás bútorai és berendezési tárgyai csak képzeletben léteznek (az ágy, a paraván, és az ablakkeret kivételével), teljesen illuzórikusak. Ezzel a szereplők látszólag hol tisztában vannak, hol nem, ami egyértelmű jele annak, hogy viszonyuk a valósággal nem teljesen tisztázott. Az ablakmosóban is találhatunk modellszerűséget sugalló egyéb elidegenítő elemeket, amelyek újból és újból a fikció konstruáltságára figyelmeztetik a befogadót. Ilyenek a színpadon több ízben szereplőként megjelenő overallos díszletmunkások, akik a teret formálják: azáltal, hogy nekik lehetőségük van a fikció és a metafikció rétegei közötti átjárásra, ők is a külső hatalom működésének a végrehajtóiként értelmezhetők, olyan funkcióként, amely egy ismeretlen akarat szándékát érvényesíti az anyagon, a munkájuk nyomán formálódó téren. Az ablakmosó szereplői is, Páskándi darabjához hasonlóan, archetipikus karakterek. Tomi és Anni egyrészt a belső emigrációba vonult emberek megtestesítői, másrészt pedig kezdeti elszigeteltségük révén egyértelműen a bibliai első emberpár kettősét idézik föl. (Ezzel összefüggésben a paraván növényi díszítettsége pedig még egyfajta Paradicsom-utalásként is értelmezhető.) A házmester és a felesége a kispolgári társadalom, a tömegember megtestesítői. A házmester ekként a szabályokat dogmatikusan tiszteletben tartó ember ideáltípusa, aki megvan arról győződve, hogy azok a szabályok, amelyeket ő betart, stabillá teszik a világot. Ennek az embertípusnak a képviselőjeként kap egy szólójelenetet, amelyben annak ad hangot, hogy nem ismer rá a világ szabályszerűségeinek működésére, azokra a szabályokra, ame-
