Irodalmi Szemle, 2021
2021/2 - MÉSZÖLY 100 - Mátyás Győző: Egy régi film fogságában (próza)
MÁTYÁS GYŐZŐ EGY RÉGI FILM FOGSÁGÁBAN Szemcsésen, szürkébe hajlóan vibrál a kép, mintha bozontos felleg telepedett volna a látványra, árnyék harap az idillbe, mígnem váratlanul megint vakítóan éles fényben úszik a táj, a horizonton úgy ölelkezik a kék ég és a smaragd tenger, ahogy a part homokjában egy férfi és egy nő. Homokszemcsék tapadnak a férfi hátára, ütemesen zihál, a kamera ráközelít a nő arcára, mintha ott sem lenne, közöny látszik rajta, sőt némi viszolygás is, oldalra fordítja a fejét, a tenger felé néz, mint aki azt kívánja, a hullámok repítsék túl a láthatáron. Nézi a filmet meredten, képtelen elfordítani a tekintetét a fény vibráló játékáról, aztán hirtelen mégis a kezébe temeti az arcát, a feleségét képzeli a nő helyébe, akinek a combját simogatja a selymes parti homok. Pedig nem is hasonlítanak egymásra. Mindig őt képzeli oda. Ez már a második részlet volt a filmből. Pendrive-on érkeztek a jelenetek. Gyomrába öklelt a szorongás. Tisztán fel tudta idézni azt a kicsit rekedtes, fátyolos hangot, ahogy tudtára adta, hogy így lesz, megmondta előre, és most megint üzent. És ha tényleg megteszi? Iszonyú erre gondolni. Persze, nem kellett volna engedni a kísértésnek, most már ő is tudja, emlékeztette magát lépcsőházi bölcsességgel Várnai András ügyvéd. Eszébe jutott a kolléganője, ő szokta mondani, hogy nem lehet minden kísértésnek ellenállni. Ami esetében azt jelentette, hogy olyan gyakorisággal kapkodta magára a férfiakat, mint más nők a melltartót. Legutóbb valami déli selyemfiú elejtésével dicsekedett. Ja, persze, nem kellett volna fognia az ügyfele jeleit. Meg nem kellett volna éreznie (és azt miként ne?), hogy olyan vonzása van, mint egy gigamágnesnek, amire az ügyeletes hollywoodi „jónő” fotóját ragasztották. Nemrégiben még biztos figyelmen kívül hagyta volna ezeket a jeleket. Olyan magától értetődően, akár egy hibás adó-vevő. Akkoriban annyira szerelmes volt a feleségébe, mint kamaszkorában, mondanák - tévesen. Hiszen kamaszként még nem is ismerte Csillát, ami persze csak a dolog technikai része, a fontosabbik, másik rész meg az, hogy most érettebben, okosabban, érzékibben szerette, mint ahogy egy kamasz tud bolondulni. Pedig ekkor már tizenkét éve voltak házasok. És megint nem tudott betelni vele. Szerette őt a házasságuk alatt mindvégig, de voltak periódusok, amikor annyira, hogy alig bírta elviselni a saját érzéseit. Akkoriban kapott valami plecsnit a jogász egylettől, óriás csillárok sárgás fénye terült a vendégseregre, kaviár és pezsgő, pucc és procc, öntudat és büszkeség, a beérkezettek ünnepe. Nézte a fogadáson a feleségét, a karcsú, elegáns szőke nőt, a legszebb csillagot (hát hogyne: Csilla) a teremben bolygó nők közül, pedig néhány üzleti hiéna modellekkel villo
