Irodalmi Szemle, 2020
2020/7-8 - Szalay Zoltán: Vissza északra (novella)
tus vegen. Ezen a komcsik haboruja sem tudott valtoztatni, ugy tunik. Kurva nagy szerencsetek van, mondta erre Irinyi, hogy a komcsik nem lottek ripityara az egesz nyomorult Felvideket. Felvidek, mondtam, de regen hallottam mar ezt a szot, olyan az ize a szamban, mint a nagyanyam avas izu retesenek. Szentpeteri kisse zavartan pillantott Irinyi fele. Es veletek mi lesz, kerdeztem, ha mar egyszer elfoglaltatok minket. Elkaptok egy-ket tot lanykat, kerdeztem, aztan visszamentek, mintha egy nyaralason lennetek. Ingyen nyaralas, a magyar nephadsereg jovoltabol. A Leacskat leteszteljuk, ne aggodj, mondta Irinyi. Szep a taj erre, mondta csendben Szentpeteri, es kibetuzte Dioszeg szlovak nevet az egyik tablarol, Sladkovicovo, csak ez a nyelv ne lenne ilyen kibaszottul nyakatekert. Hozzank nem jutott el a haboru. A falu szelen mindharman kiszalltunk, Irinyi a kocsi oldalanak dolve cigizett, Szentpeteri a homlokahoz tartott tenyerrel nezett bele a naplementebe. Vonyitottak a kutyak a jeerde felol, mondtam nekik, hogy ezekrol beszeltem. Itt vannak az dregeid, kerdezte Szentpeteri, egyre faradtabb felmosollyal. Vallat vontam. Azt sem tudom, mit keresek itt, mondtam halkan. Irinyi felnyogott, ahogy ellokte magat a kocsitol, mennunk kene, mondta el tobbszor is, de Szentpeteri csak alldogalt a kocsi elott, es nezegetett szerteszet. Vegiil elhallgattunk, es irtoztato csend ereszkedett a tajra. Fuleltiink, hatha felcsendulnek az ismeros zajok, de mindent bevont a tompasag. Akkor menjiink, talan akad ket szabad fekvohely a hazban, mondtam, es szotlanul visszaszalltunk az autoba.
