Irodalmi Szemle, 2020

2020/7-8 - Bartók Imre: Majmom, Vergilius (prózavers, részlet)

ahol az Egyetlen egy szot rejtegetett, egy torott, nyolc karjatol megfosztott szot, amely a kolteszete, a szellem epitomuveszetenek fatyolviragahoz, a kovetelmenyek utolso torzsehez, a vallomasok halalt imitald, halalig sorvadd, hus architravjahoz tartozott, csakhogy ezen a helyen, csaszarom, Augustus, nem a szavakat vartad, vagyis nemcsak a szavakat, hanem a szavakbol es a szavak helyen egbe szokkeno kupolakat, pillerek csavarmenetet, mestergerendakat a toszkan nyirfaligetekbol, atjarokat messinai marvanybol, a nemesseg gondorfeher kontoseinek suhogasat, egy birodalmat a birodalom belsejeben es azon tul, mikent viragkelyheben kinyilni, a ter uj eljovetelet vartad, csaszarom, a benyildkbol es a nepkonyhak zarvanyanak melyebol, hiszen nem ismerted meg, mert nem ismerhetted, a gyermek konyortelenseget, de lattad mar, mive lesznek parancsaid, ha zaszlora tuzik oket, mert j 61 tudtad kezdettol fogva, hogy egyetlen idezet Anchises sorsarol, a beteglabutol, aki megjarta az utat atortenelem elottitol ajelen viharban allo pompajaig, egyetlen szo a venektol tobbet er, mint tizezer magtar Giza napsugaraktol ostromolt, baljos orokletenek mezejen, inkabb egy dregember nehany panasszal teli, sajgo lepese a megfelelo iranyba, menekulesevel atellenben, mint irdatlan szfinxektol es gazdatlan vertektol roskadozo harcmezok, csak egyetlen lepes, mintsem tartos talapzat, a faraok ures kesztyuje, amely a porban hever, skorpiok lakhelyekent,

es ahol mar nines mirol szolni, mert a szo megerinti a mondatot, hogy a mondat megerintse a konyvet, de a konyv ismet csak egyetlen mondat, es egy mondat nyaldossa a szo szajat, akkor Damaszkuszban egykent kerdik a papok es a vateszek, vajon hiaba volt minden konyorges, hiaba varrtuk ossze szemhejunkat orrunk sovany hajlekaval, hiaba teptiik le kormiink es szemermunk, sirattunk meg gyermekeink koziil minden masodszulottet, mert a papok sejtik, hogy meg az Egyetlen sem elegendo ahhoz, hogy neven nevezzek, akirol toprengeni adatik majd, es akinek aldozni kivannak, es mikor nehez viharban sodorja partjaikra a keleti szel az idegeneket, ok csak ulnek a kihult korakasok rekeszeiben, faklyak pettyes fenye alatt dideregve, es ket villam cikazik at az egen, akar a denever ropte, a dogot kemlelo keselyu ropte, sziiletoben mar a holttest is hozza, mikor az egyik, tanult atya azt kerdezi, mi volna hat beszediink vegiil, mint teljes hallgatas, pantalei szige, mi volna hat tobb, mit tehetnenk az idegen istenert, semmint, hogy a szo utan hallgatast fogadunk, heszukhian agein, mit tehetnenk mi, akik onnan kezdtiik, amit mindenki ismer, de oda tartunk, amirol nem tudnak azok sem, akik a legkiilonbek kdziilunk,

ragyogj at testiink fodrain, hallgatag ej, enekelj muzsam, Poliiphemosz, gombakkal teli foldekrol, ahol hatalmas szarvasok kolykeznek, es ho hull a bocsok izzadt piheire