Irodalmi Szemle, 2020
2020/6 - NÉMETH ZOLTÁN 50 - Johanna Sinisalo: A fehér egér (próza, Szaniszló Tibor fordítása) / NÉMETH ZOLTÁN 50
melyikre sziikseg van, akkor errol ertesitenek, es az etetest iddben megszakitod. A munka nem nehez, de idoigenyes, ezert vagy te itt. Korabban laboransok feleltek erte, te vagy az elso civil szolgalatos. Eleg sok mulik rajtad, hogy bevezetjuk-e. ” Bolintottam. Gondolataim villamsebesen elrepiiltek valahova a majdani interjuszobaba, ahol a munkakdzvetitd felteszi a megkerulhetetlen kerdest. Es en azt valaszolom: „mint laboratdriumi egeror”. „Mint micsoda?”, kerdezi a fehergalleros ur. „Egeror”, mondom ujra. A ferfi szeme abamulattol elkerekedik majd, a szajaval csettint es... „Miert mosolyogsz?”, hasitott bele Soili hangja a fulembe. Lekenyszeritettem az idiota vigyort az arcomrol. „A munka haszontalannak tunhet, de nagyon fontos”, ismetelte, s kezet a feher koppeny zsebebe dugta. A szemiivege fenyesen csillogott. „ Hol nap nyolckor kezdesz.” Az elso het egyaltalan nem volt kiilonos, a munka sem bonyolult. Az egerek ketrecei szamozva voltak, es a lista mutatta, mely peldanyokat kell naponta taplalek nelkiil hagyni. Az eheztetessel viszont gondok akadtak. Mikozben az etelhorddimmal elvonultam a bdjtolesre kijelolt eger ketrece mellett, nem tudtam szabadulni az erzestol, hogy a tekintete kovet engem. Neha azon kaptam magam, hogy butasagokat mondok nekik. „Ne aggodj, eger, hamarosan veget er, csak gyorsan szaladj at azon a szaros labirintuson, es aztan kapsz sajtot.” Az eger pedig felallt a hatso labaira, a mellsd labak a ketrec falan, a bajusza vadul remegett, es nezett ram szurokcsepp szemekkel. De ezt a harcot megnyertiik, minden teren. Kuldnosen, hogy hallottam rola, hogyan mentek a dolgok. Peldaul amikor tizeves koromban a szomszedban lako, ismerds srac bevonult, a sereg olyan volt meg, mint egy cserkesztabor a mostani allapotokhoz kepest. Habar csaknem egy evet kellett a rohadt senkifoldje erdoben eltoltenie masok parancsara, de a vegen megkonnyebult es buszke volt,
