Irodalmi Szemle, 2020
2020/5 - DRÁMA - Kovács Natália: Identitásproblémák szövegben, színpadon és nézőtéren. Esterházy Péter Mercedes Benz című drámájáról és annak pozsonyi bemutatójáról (kritika) / DRÁMA
lehetne iratni, ezert Roman Polak rendezovel, a Nemzeti Szinhaz prozai tarsulatanak igazgatojaval megalapitottak az Eurokontext elnevezesu fesztivalt, amelynek kereten beliil kiilfoldi szerzoket kernek fel, hogy irjanak darabot a szinhaz szamara. Kovac szerint Esterhazy megtiszteltetesnek vette a felkerest, es mivel szlovak reszrol erkezett, annak tarsadalmi-politikai vonatkozasat is fontosnak tartotta.5 Hogy a szerzo erzekenyseggel kozelitette meg a nemzetek kozott fennallo kapcsolat problemajat, arra utal Szigeti Laszlo is, a Kalligram Konyvkiado igazgatoja, aki a bemutato elott az Uj Szoban megjelent irasaban halaval emlekszik vissza arra, amikor a mar beteg Esterhazy 2016-ban tobbszor is kilatogatott a Budapesti Nemzetkozi Konyvfesztivalra, hogy talalkozzon es beszelgessen a szlovak diszvendegekkel. Szigeti szerint „Tudta, hogy szlovak kollegainak mit jelent a jelenlete, s azt is, hogy mit iizen ezzel a magyaroknak es a nagyvilagnak.”6 7 De ugyanerre az erzekenysegre utalhat a Karcsi avagy egy szlovak hazafi cimu - kotetben a Kek harisban megjelent - szoveg, amelyet Karol Wlachovsky, a Szlovak Intezet igazgatoi posztjarol eppen akkor lekoszono mufordito tiszteletere irt Esterhazy, meg 1995-ben: „Valakit megismerni nem veszelytelen, gondoljunk csak a nokre vagy aferfiakra, hogy mast most ne emlitsek. De nem megismerni es ugy egyiitt lenni, az meg kockazatosabb. Ez igaz nepekre is. Ha ket nep a tdrtenelem folyaman egymas melle kerill, azonnal egy hatalmas ot orai teat kell szervezni, aprosutemenyek, szalvetta, satdbbi, ahogy kell, s a ket nepet sorban egyenkent egymasnak bemutatni. Az otlet nyilvan realis, bar ketsegteleniil babrdsU A kiilonbozo identitasu kozossegek kdzti feszultsegre, es annak termeszetere a Mercedes Benz szovege is tesz utalasokat, erre vonatkozhat peldaul az az anekdota is, amely a grof edesapjaval megtortent esetrol szol egy a szindarabon beliili szindarab formajaban. Ekkor az edesapa az orszaguton jarva kurucokkal talalkozik: „Kuruc: Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc? I Apa: Nem tudom, hogy ezek kik, mondom hat, ami az igazsag: labanc! / Grof: Erre a kurucokjol elvertek. Ment tovabb, most egy csapat labanccal talalkozik. I Labanc: Mi vagy? Kuruc-e vagy labanc? / Grof: Edesapam most sem tudta, kivel dll szemben, es azt sem tudta, ki az, aki azokkal dll szemben, akikrol o, apam, nem tudja kik [...] dm eszebe jutott az elobbi csapat, es -1 Apa: Kuruc! / Grof: Erre a labancok isjol elvertek.”8 (353-354.) 5 Szabo G. Laszlo, Esterhazy, felkeresre, Uj Szo, 2015. 09. 11., https://ujszo.com/vasarnap/ esterhazy-felkeresre, eleres utolso datuma: 2018. 12. 20. 6 Szigeti Laszlo: Egy eszmeny alkonya, Uj Szo, 2017. 01. 07., https://ujszo.com/kultura/egyeszmeny-alkonya, eleres utolso datuma: 2018. 07. 29. 7 Esterhazy Peter: Karcsi avagy egy szlovak hazafi = Uo, Egy kek haris, Bp., Magvetd, 2010, 67. 8 Vo. Esterhazy Peter, Harmonia caelestis, Bp., Magveto, 2001, 23.