Irodalmi Szemle, 2020

2020/4 - MÁRAI 120 - SZABÓ LŐRINC 120 - Szávai János: Örleytől Kertészig: a Márai-kép változásai (tanulmány) / MÁRAI 120

az egyeldre kisse idegen eszjarasuk varatlan fordulatai es folszikrazasai jobban lekotottek az ujszeruen omodu esztetikajuk tartalmanal”.5

5 Uo., 27-28.

6 Orley Istvan, A Mdrai-mii allomasai, Nyugat, 1941/8, 530.

7 Uo., 534.

8 Ottlik Geza, Proza, Budapest, Magveto, 1980,137.

9 Uo., 137.

Amilyen sommas Vas Istvannak a ket baratrol alkotott portreja, ugyanolyan sommas az a kep, amely Orley es Ottlik Marai-irasaibol kirajzolodik. Orley kritikai a fiatal szerzo csalddasat fejezik ki, aki, mint mondja, regebben becsiilte Marait, de ujabb publikacioi olvastan lesujto velemenyt formal rola. De ha jobban megnezzuk Orley szovegeit, akkor rogton kivilaglik, hogy kifogasai, amelyek egybevagnak Ottlik kesobbi biralataval, nemcsak a targyalt muveket, hanem a regebbieket, a Zendiiloket es az Egy polgar vallomasait is erintik. Az egyik leghangsulyosabb biralat a Marai-irasok deklarativ jelleget erinti. „A gondolkodo, a birald es itelkezo erkolcsot semmifele hangulat tiindervesszeje sem olthatna ki beldle”, irja Orley a kamaszregennyel kapcsolatban. Kritikajanak egy masik eleme, amely szinten egybecseng Ottlik biralataval, meg konyortelenebb iteletet mond. Latjuk, „mikepp elegyiil a konyortelen megfigyeld komor vallomasa a nagy dneletrajzi muben azzal a finom dnelvezd mamorral, mellyel a vallomastevo vegigkoborolta egy siillyedo vilag foszlo-csillogo tajait”.6

Altalanosito velemenyt formal meg azutan az egesz eletmure vonatkozolag. Marai „a muveit nem hordozza ki, futtaban loki ki oket magabol: kiserlet es alkotas egymasba szakad”.7

Ottliknak baratjaval szemben van kialakult regeny-koncepcioja, amelyet ki is fejtett a Prozaban kozolt rovid tanulmanyaban. Vagyis elkepzelhetd volna, hogy a sajat regenyfelfogasabol kiindulva kerdojelezi meg a Marai-fele regenyfelfogast, oly modon, ahogyan Balzac megbiralta Stendhal Parmai kolostorat, vagy ahogyan Andre Gide elkaszalta Marcel Proustnak az NRF kiadohoz beadott keziratat. De Ottlik szovege - melynek cime „Atmoszfera”: Marai, Cs. Szabo - rogtonzesnek hat, s teljesseggel impresszionisztikus jellegu. Marai olyan fro, mondja inditaskent, akinek „nagyobb izgalmat jelent az irodalom minden egyebnel. A fogalmazas szamara nyilvanvalo sziikseglet es melyseges kielegiiles”.8

Ha eddig ketertelmu lett volna, akkor nem sokat var, rogton eldall a bunkoval: Marait „stilisztikai ihletenel fogva besorozhatom az amator, dilettans alkatu irok koze, amilyen Anatole France volt”.9