Irodalmi Szemle, 2020
2020/4 - MÁRAI 120 - SZABÓ LŐRINC 120 - Forgács Péter: Veled marad, elkísér (próza)
senki altal addig le nem irt tortenet szuletik. Titkon ez volt a vagya, s eddig mindig a koriilmenyeket okolta a kudarcert. De most ugy erezte, minden adott, most megsziilethet az ahitott mu, egy csaladregeny, az o csaladja tortenete. Az esti seta alatt be is tert egy ajandekboltba, es vett maganak egy vonalas gbrog iskolai fuzetet es egy Korfu feliratu tollat, ugy gondolta, ez igy dukal. Akkor ejjel mindketto ott pihent bevetesre varva a haromlabu asztalkan, a borosiiveg mellett. Hatradolve a fonott szeken, lehunyt szemmel igyekezett osszeszedni a gondolatait. Fogalma sem volt rola, hogyan vagjon bele, hiszen akkor meg nem volt iro, csak a belso kesztetes feszitette. Kavarogtak fejeben a csaladi tortenetek, nevek, helyszinek, idopontok, ahogy jott az egyik, ugy tunt el a masik, sehogy sem akart osszeallni beloliik semmi kezzelfoghato. Szinte eroltette az osszpontositast, meg a feje is belefajdult. Epp a kezdomondatot kesziilt papirra vetni, amikor az udvar tuloldalat lezaro epiilet, egy masik panzio cserepfedele alol riogo deneverraj roppent ki, es veszjoslo cikazasba kezdett az udvar suru sotetjeben. Alig tartott par masodpercig a portya, megis eleg volt ahhoz, hogy a kinkeservesen kibtlbtt szavak osszekuszalodjanak. Kezdhette elolrdl. Megprobalta sokkal egyszerubben kifejezni magat, jelzoket hagyott el, kiirtott nehany toltelekszdt, feszes tomondatokba zsufolta a mondandojat, de igy meg lassabban haladt, pedig a feje tele volt gondolatokkal. Ezek tobbsege azonban egyaltalan nem kapcsolodott a megirando muhoz, hanem a napi tortenesek koriil forgott: a haziur megvadolta oket, hogy eltortek a szobaajto kilincset, a felesege szerint fura szaga volt az etteremben feltalalt kagylonak, be-bevillant egy-ket epizod a delelotti tengerparti furddzesbol is, de a legtobb zurt egy szeplos, szoke nemet lany latvanya okozta, aki egy szal fiirdobugyiban napozott a parton, alig par meterre toluk. Be kellett latnia, hogy fenyevekre van az igazi iroi beleelestol, s ennek hijan keptelen a koncentraciora. Elhatarozta, tesz egy utolso probat. Letette a tollat, szeket visszahuzta az erkely legsotetebb zugaba, es akar egy meditalo jogi, karikas szemmel szuggeralta a csillagos eget, hatha igy kepes lesz kiszorni agyabol a kiilvilag feleslegesse valt mozaikdarabkait. Alig telt el egy-ket perc, amikor halk motozasra lett figyelmes a palma felol. Nem lehetett nem odanezni. Egy sziirkesbarna eger kuszott felfele a palma pikkelyes torzsen, majd a benyulo levelet fuggohidnak hasznalva egyszeruen atmasirozott az erkelyre, es rutinosan az erkelyajto fele vette az iranyt, majd athuppanva a kiiszobon besurrant a konyhaba. „Igy soha nem lesz belolem iro” hasitott bele a felismeres. Lemondoan eredt az eger nyomaba, mielott meg felriasztja az alvo csaladot. Tiz per-
