Irodalmi Szemle, 2020
2020/3 - N. Tóth Anikó: Kosárérintés. Tanárnő kérem (próza)
fernek a boriikbe. Biztos dolgozatot irtak elozo oran. Vagy a hormonjaik tombolnak, ahogy erinteskozelbe keriilnek a lanyok meztelen combjaval, karnyujtasnyira a nyakuk ingerld piheivel. Jelentesre elobb senki nem vallalkozik, meg kell siirgetnem. Akkor ketten is kipenderiilnek, altalanos derules kozben heves gesztusokkal igyekeznek atadni egymasnak a feladatot. Rajuk sipolok. A lany visszasurran a sorba. A flu vigyazzba vagja magat. Elhadarja, amit kell, vegiil - felrugva a szabalyokat - azt is hozzateszi, ki miert nem dhajt ma tornazni. Ezt nem fogadom el. Valaszomat morajlassa fojtott rohoges kiseri. Osztaly, vigyazz! Jobbra at! Ketszer balra kanyarodassal jaras korbe, lanyok, indulj! Szaggatott sipszoval adorn a ritmust nehany masodpercig, majd ellendrzdm, menynyire sikeriilt atvenniiik, hogyan alkalmazkodnak, figyelnek egymasra. Hellyel-kozzel mukodik, de azert akad boven, aki kilog, elveti, lelepi az elotte jaro sarkat. Olykor szandekosan. Van, akinek be nem all a szaja, azert esik ki a ritmusbdl. Fegyelmezes gyanant beallok az ilyen melle, s egy darabig egyiitt menetelek vele. Nana, hogy elhallgat, kinosan vigyorog. Sipszoval begyorsitok. Utasitasokat adok. Futas feltartott karokkal. Oldalazo futas. Futas malomkdrzessel. Galopp szokdeles. Hatrafele futas. Kozepen setalok, egyszer-egyszer hirtelen megfordulok, iranyt valtok. Szeretem zavarba hozni oket. Tudom, hogy a fiuk a hatam mogott idetlenkednek. Es rajta felejtik a szemiiket a shortbol elobukkano feszes combjaimon, izmos vadlimon. Ez jolesik igy negyven koriil. A negyedik-btodik kornel mar tobben kifulladnak, nem bannak, ha abbamaradna a bemelegites. De nem teszek nekik szivesseget. Segelykero, utalkozo, fajdalmas arcok. Kivbrdsddott bdr, liheges. Nemelyik majd kikopi a tiidejet egy kis mozgastol. Kenyelmes banda. Legalabb egy kicsit kilepnek a komfortzdnajukbol. Mitol is lenne allokepesseguk, ha egesz nap iicsordgnek, heveresznek? A mozgaskulturajuk csapnivalo. Tisztelet a kivetelnek. De egyre kevesebb a kivetel. Ez is, akinek nem birom megjegyezni a nevet, milyen kacsazva fut. Meg hogy fut! Kocog. Vagy inkabb ddcog. Az utana kovetkezd kenytelen idonkent helyben futni, ha nem akar nekimenni. Annak a szerencsetlennek ott meg csak ugy reng minden haja. Markolassza az oldalat, hatha megszanom. Nem szanom meg. Csak a szokott musor. Neha leiiltetem, mert rontja az osszkepet. Egyike azoknak, akik elindultak felem biztos kifogassal az ora elejen, remelve, hogy ezuttal is megussza mozgas nelkiil az orat. Gyilkol a szemevel. Gyilkoljon.
