Irodalmi Szemle, 2020
2020/2 - Darabos Enikő: Narratológia és korporealitás Nádas Péter Párhuzamos történetek című regényében I. (tanulmány)
atmasznak a bogarak, lehetove valik a szabad atjaras az eddig elzart teruletekre. A trilogia kompozicidjat tekintve ezek a meglatasok korantsem mellekesek. A kritikusoknak oly sok gondot okozo narrativ megoldasok, a nyitott befejezes, a tortenetek, szereplok, helyszinek es diskurzusok szabad es sokszor indokolatlannak hato aramlasa, egymasba metszese mind-mind ennek a falomlasnak a strukturalis metaforajakent foghato fel. Jablonczay Timea a posztmodern narrativaelmeletek kapcsan fogalmazza meg, hogy „a narrativ szoveg nem egy hazhoz hasonlo, amelyben a szintek es helyisegek egymastol el vannak valasztva, hanem szettarto narrativ elemek rendezetlen halmaza, ahol a kijaratok, atjarok altal a szintek keresztezodnek egymassal”6 . Kulonosen ervenyes ez a meglatas a PT-re, attol fuggetlenul is, hogy a szerzo - a maga eletrajzi magyarazatainak megalkotasakor - mindezt a szabadsag veszedelmes fogalmaval hozza dsszefuggesbe akkor, amikor egy interjuban azt allitja, hogy szabadda akarta tenni magat minden kiilso kenyszertol, es szabadda is tette.7 6 Jablonczay Timea, „A test narratologiaja”, Helikon 1-2 (2011): 97-116,103. 7 Wolf Scheller, „Ich wollte mich....” 4. 8 Meszoly Miklos, „Celine uriigyen”, Alfold 29, 7. sz. (1978): 39-42. 39. 9 Joachim Sartorius, „Das Gewicht des Korpers”, Der Freitag 20. February (2012): 3. Hozzaferes: 2019. 07. 2. https://www.freitag.de/autoren/der-freitag/das-gewicht-deskorpers. A PT egy olyan narrativaelmeletet ir, melyben az individuum szabadsagtreningjei a folyamatos digresszio nyelvi es strukturalis muveletei menten lebontjak mindazt, amit a modern regeny ter- es idokezelesi hagyomanya a narrativ egyseg megkepzodesehez elengedhetetlennek tartott. A PT atadja magat annak, amit a magyar proza megujulasa kapcsan Meszoly Miklos „a folytonos szetrajzas allapotanak”8 nevezett, amikor ter- es idokezeleseben, valamint szereplostrukturajaban is valamikeppen egy olyan transzgressziv latasmodot mukodtet, hogy minden(ki) egyszerre van jelen, es egyidejuleg hat minden(ki) masra, am a jelentes nines lehorgonyozva. A jelentes minden tekintetben sulyos es felszamolhatatlan parakent lebeg a regeny tere folott. Vagy eppen szelviharkent tombol. Fenyjatekkent vibral. Mozgasok es gesztusok sorozatakent villan fel az ejszakaban. Vagy epp egy haldoklo ven naci alakjaban kisert, ahogy Joachim Sartorius kritikajaban megjegyzi.9 A problema viszont az, hogy mindenfele narrativ reprezentacio szukcessziv elemeken kenyszeriil felallni: 1938 korabban volt, mint 1945 es 1956, az 1961-es
