Irodalmi Szemle, 2020
2020/12 - HIZSNYAI ZOLTÁN - Kosztrabszky Réka: Monológ, élettörténet és temporalitás Szabó Magda Az őz című regényében (tanulmány)
kapcsolja, hiszen parhuzamot teremt a hagyomanyos ertelemben vett szinhazi helyzettel (mely azert lenyeges, mert Eszter szinesznokent dolgozik), melynek lenyege, hogy a nezo csak befogadoja az esemenyeknek, s nem lephet interakcioba a (monologizalo) szinesszel. A szinhazi es regenybeli monolog kdzotti masik parhuzam a megnyilatkozas befogadasaban is megmutatkozik; a szinhazi monolog soran a nezd egy olyan beszedet hall, melyet nem neki cimeztek, s hasonlo a helyzet regenybeli monolog eseteben, melynek befbgadoja az olvaso, nem pedig a megszolitott lesz. A monolog visszacsatolast kizaro mufaji jellegzetessegenek ellenere a szoveget - ahogy azt mar emlitettem - egy masodik szemelyu megszolitas kiseri vegig, mely egy kommunikacids helyzet letrehozasanak szandekat implikalja. Azonban e megszolitas kommunikativ jellege nem abban all, hogy az elbeszelo reflektalasi lehetoseget ad a megszolitott szamara, hanem abban, ahogy e megszolitas segitsegevel a beszelo ok-okozati kapcsolatokat teremt egyes felidezett esemenyek kdzott, vagy magyarazatot ad egyes tortenesekre hallgatoja - jelen esetben szerelme, Lorinc - szamara. A narrativ szoveg ujabb paradoxona akkor mutatkozik meg, amikor az olvaso raj bn, hogy a megszolitott szemely az emlekidezd-elbeszeloi helyzet idejen mar halott, tehat ebben az esetben a retorikai termeszetu megszolitas, azaz az aposztrophe14 alakzatat azonosithatjuk,15 melynek soran „a megszolitott jelen-nem-levo, halott vagy elettelen identitas ezaltal jelenlevove, elove es emberi alakuva valik”.16 Az aposztrophe altal azonban csak egyoldalu dialogus alakulhat ki, hiszen csupan a megszblitd beszelhet vagy kerdezhet - a masik megszolitasa ugyanis valojaban bnmegszdlitas a masikhoz cimzett beszed formajaban, melynek celja egy olyan viszony kialakitasa, amely segitheti a beszelot sajat maga megkepzeseben.17 Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy Lorinc alakja kettos szerepet tolt be a narrativaban, hiszen annak ket szintjen is jelen van; egyreszt az emlekidezo helyzet szintjen egy retorikai alakzat reven, masreszt pedig az elbeszelt esemenyek szintjen, „valodi” szereplokent. A ketto szetvalasztasara azonban csak a regeny vegen keriilhet sor, hiszen az olvaso addig a „te” szemelydeixist erre a „valodi” es jelenlevonek velt szereplore vonatkoztatja (bar a narrativa kezdeten meg nem beazonosithato szamara a megszolitott szemelye), igy a szoveg bnmegszblitb jellege a cimzett halalara vonatkozo szereploi reflexiot megeldzoen rejtve marad. Mindez azzal is egyiittjar, hogy a „te” immar kizarolag az „en”-en belul, pusztan retorikai eszkoz reven valik megszdlithatova, mely tovabb erositi 1 4 Bar Jonathan Culler a lirai beszedhelyzettel osszefiiggesben hasznalja a fogalmat, velemenyem szerint a mu sajatos beszeloi helyzete miatt a regeny narrativajanak vizsgalata soran is alkalmazhatd. Jonathan Culler, Aposztrophe, ford. Szeles Csongor, Helikon, 2000/3, 380-381. 1 5 Cohn az ilyen tipusu szovegekkel kapcsolatban ugy fogalmaz, hogy a megszolitott egyszerre van „kivul es belul a fikcionalis szinen”. Cohn, i. m., 146. Azt azonban fontos kiemelni, hogy o olyan masodik szemelyu megszolitast alkalmazo narrativ szovegeket vizsgal, amelyekrol elemzese vegen kijelenti, hogy azert nem tekinthetdek autonom belso monolognak, mert mindig tetten erheto benniik egy olyan mozzanat, mely a narratorok irasos tevekenysegerol (azaz a gondolatok utolagos rogziteserdl) arulkodik, melyet azonban a gondolatok szabad kibontakozasara epiilo mufaj termeszete eleve kizar. Az egyes szovegek ilyen alapokon nyugvo besorolasanak nehezsegeit azzal magyarazza, hogy az autonom belso monologot, es az egyes szam elso szemelyu, magat monolognak „alcazo” szovegeket csak nagyon vekony hatarvonal valasztja el egymastol. Cohn, i. m„ 142-143. 1 6 Barbara Johnson, Aposztrofdlas, animdcio es abortusz = A posztmodern irodalomtudomany kialakulasa, szerk. Bokay Antal, Vilcsek Bela, Bp., Osiris, 2002, 570. 1 7 Uo., 570.
