Irodalmi Szemle, 2020
2020/12 - HIZSNYAI ZOLTÁN - Hizsnyai Zoltán: A saját egész (vers) / HIZSNYAI ZOLTÁN
elhaladsz a Szamaros iranyaba, a Pataki Fejedelemseg kozpontja fele. Ellepdelsz a diszorseget allo patakparti topolyasor elott, megmosolygod, ahogy kicsit odebb Gabival es Pistivel egy kiszuperalt Velorex mocsarba dobott vazmaradvanyaban harsanyan brugetve szaguldunk a gyermeki kepzelet lehetetlent nem ismero szarnyan, aztan ahogy a befagyott kacsausztaton mubor csizmara kajlan felerositett korcsolyaval hokizunk, majd ugyanott rianaskor, ahogy a leszakadt jegtablakon egyensulyozva letort faagakkal hajtjuk at magunkat a tulso partra. Aztan a faluvegen belepsz a Birodalom teriiletere, zsombekrol zsombekra szokellsz a szigetvar fele, illetektelen behatoldkent, de nines ki eledbe alljon, lekokad a fakard a pataki hosok buverodtol elernyedt vezna karjan, es en is kovalygo fejjel kaszalddom le a szomorufuz legtetejerol, kisse sapadtan, pecsenyesre pirult arccal, szegyenlosen lehajtott fejjel, mintha az iddcsuszasbol adodo apro malor miatt kernek igy bocsanatot, hogy te ilyen, hogyismondjamesak, szepen kifejlett letallapotodban, en meg hat, ugye, meg vagy mar megint, nem igazan a bennem rejlo lehetosegek legeslegcsucsan, mert valahogy mindig be- vagy elesuszik valami kozottiink, kivalt az ido. Ami nines is.
